A sors ajándékának tekintem, hogy 2007-ben ott lehettem a szentpétervári vívó-vb-n, amelyen Kulcsár Krisztián – a Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi elnöke – 36 évesen úgy nyerte meg a párbajtőrözők versenyét, hogy a vb előtt mindössze 112. volt a világranglistán, s korábban egyéniben még a legjobb nyolc közé sem került be a világbajnokságokon. (Azt azért ne hallgassuk el, hogy csapatban 1992-ben és 2004-ben ezüstérmet szerzett az olimpián.) Szentpéterváron már a főtáblára is úgy került fel, hogy a selejtezőben egyetlen tussal nyerte meg a sorsdöntő asszóját, majd a 64 között az egyenes kiesésben sorban ötször nyert egy tussal, csak a döntőben nem kellett izgulnunk, ott 15-12-re intézte el a francia Boisse-t.
Kiderült, miért késelte halálra férje az újpesti nőt