Ébresztő, magyarok, Hosszú Katinka úszik! – fújhattunk riadót magyar idő szerint hajnali négykor. A női 400 méteres úszás döntője egész pontosan 4.12-or kezdődött. Ezt megelőzően Verrasztó Dávid ugyancsak 400 vegyesen a férfiak versenyében negyedik lett (az amerikai Chase Kalisz győzött), férfi 400 gyorson pedig a tunéziai Ahmed Hafnui aratott sikert jelentős meglepetésként, a nyolcas pályáról startolva.
A nap fénypontja nekünk persze a női 400 vegyes volt. Hosszú Katinka címvédőként a hetedik idővel jutott a döntőbe , s rajta kívül talán senki sem tudhatta, hogy tartalékolt-e a fináléra, vagy valóban ennyire volt képes. Mindenesetre az egyes, surranópályán rajtolt. S hogy el ne feledkezzünk róla, a hetes pályán ott volt a döntőben Mihályvári-Farkas Viktória is.
Hosszú magába fordulva lépett be a bemutatáskor, Mihályvári-Farkas olimpiai újoncként azért diszkréten integetett.
Hosszú kiválóan, az egész mezőnyben a legjobban rajtolt, s így is folytatta, 50 méternél elsőként fordult. A második 50-en az amerikai Flickinger megelőzte, következett a hát. 150-nél a japán Ohasi állt az élre, Hosszú visszacsúszott harmadiknak, de szoros volt a verseny. 200 méter után ugyanez volt a sorrend: Flickinger, Ohasi, Hosszú, Mihályvári-Farkas a hetedik. 250-nél még mindig Ohasi az élen, Hosszú a harmadik, de már a másik amerikai, Emma Weyant a második. A mell végére Ohasi nagyon ellépett, aztán gyorson Weyant is, Hosszú csak a harmadik helyért lehetett versenyben.
Az sem lett meg. Hosszú Katinka ötödik lett. Talán nem szentségtörés hozzátenni, hogy csak ötödik. Ennél mindenki többre számított.
A magyar címvédő leszegett tekintettel sétált el a medence partján, láthatóan nehezen élte meg az eredményt. Most már tudjuk, az előfutamban nem taktikázott. Bárcsak azt tette volna.
Pedig nem kellett extra idő a győzelemhez. Ohasi 4:32.08 perccel nyert, Hosszú ideje 4:35.98. Bizony a várakozás alatt.
Mihályvári-Farkas Viktória hatodikként ért célba, pályafutása első olimpiáján ez tőle szép eredmény.
Női 400 m vegyes, végeredmény: