Nő a volánnál

Szeretek autót vezetni, és ha csak abból indulok ki, hogy a férjem többször is aludt már mellettem az anyósülésen, valószínűleg elhihetem, tudok is.

Ez legalább olyan hálás téma, mint a szöszi csajok, mindenkiből keresetlenül tör elő a jó szó. Barnaként itt jegyzem meg, apró diszkriminációként élem meg, hogy a férfiak udvariassága annak ellenére, hogy feszt figurázzák őket, valahogy mégis a szőkék fele billen, és itt maradok a tétova tanulsággal, hogy a.) minket kevésbé kell dédelgetni, óvogatni, kvázi a barna csajt erősebbnek, dominánsabbnak érzik, b.) a szőkeség, lássuk be tényleg az az afrodiziákum, ami egyből előhívja a hímneműek legjobb formáját, c.) azonnal a hidrogénes üvegért kell nyúlnom, hogy kitáruljanak az ajtók.

A múltkor az egyik okos tévécsatornán nagyon érdekes műsort láttam a nőkkel kapcsolatos tabukról: a menstruáció volt a téma. A legharcosabb kékharisnya ugrott elő belőlem a világháborúk közötti és utáni, a nők munkavállalása ellen kampányoló amerikai kisfilmek láttán.

Az egyik fő érv az volt, hogy a nőket befolyásoló ciklus, hatással van arra, hogy teljes értékű munkavállalókként dolgozzanak, kvázi az egész társadalomra ráteszi a bélyegét. Ugye az alap az, hogy a háborúk közben-alatt a sebkötözésre, kötszer- és tölténygyártásra ráállított nők a háztartásukon kívül is megérezték a munkában rejlő lehetőséget, vérszagot kaptak és dolgozni akartak, amennyiben lehetséges, nem kurtizánként is pénzt keresni.

Szokták mondani, hogy minden háború mögött egy szép nő áll. Ezzel nem feltétlenül értek egyet. Viszont érdekesnek találom, hogy nem mellesleg a háború hatásaként 1929-ben feltalált aplikátorral és eltávolító zsinórral ellátott tamponnak szabadalmaztatása és tömeggyártása után azok a nők, akik még intenzívebben vethették bele magukat az otthoni, társadalmi, fegyver gyártósoros és ápolónős munkákba – közben persze imádkoztak a fiaikért és férjeikért – a háború végeztével felejtsék el a katonás hozzáállást, és ragadjanak egyből fakanalat.

Bonyolult és ezerfelé ágazó ez az egész, és egy percig sem állítom, hogy nincs a családokra, a női és férfi szerepekre, a gyereknevelésre stb.-re hatással, de ezt az álszent hozzáállást még mindig érezzük. Éljen a tampon és a kerék! Egyébként állítólag a kerék a görgőkként használt farönkökre vezethető vissza.

Visszatérve az autóra, nemrég olvastam, hogy 2004 óta létezik a Smink & Drive, ami egy kifejezetten nők számára kidolgozott autóvezetést oktató módszer, mert mi nők, mint mindent, ezt is másként közelítjük meg. Én hagyományosan tanultam vezetni, és örök hálám Elek úrnak, akinek szó szerint a pedálok bemutatásával kellett kezdenie, de azt alátámaszthatom, hogy a KRESZ-tankönyv nyelvezete nem sokban különbözött a kínai nyelvtől. Elővettem, olvastam, tanultam, félredobtam.

Ez így ment egy pár napig, majd félretettem, és a tesztkönyvet addig gyúrtam, amíg hibátlanul meg nem tudtam minden feladatot oldani. Akkor újra a kezembe vettem a könyvet, és már értettem KRESZ-nyelven. Nálam úgy alakult, hogy friss jogosítvánnyal elég sokat kellett mennem, és egyedül. Senki nem szólt bele, de hozzám se. Az első napokban kis öntapadós papírmankókat ragasztottam a műszerfalra magamnak, hogy az elindulás előtti-alatti sorrendiséget izgalmamban nehogy felcseréljem, a térdeim remegésétől pedig még a slusszkulcs is ütemre rázkódott. Mivel már vidékiként szereztem meg a jogosítványt, nagyon fura volt Budapest úgy autóval, hogy én vezetek.

Állandóan eltévedtem, mert a szokott útvonalaimon más perspektívából egyáltalán nem tudtam közlekedni, inkább vettem egy térképet a szülővárosomhoz. Itt van terem a parkolásra, nem voltam rákényszerítve arra, hogy minden pici helynek megörüljek, hát még annak, ha oda beteszem az autót. Városban persze így előnyben is részesítem a parkolóházakat. Nem mondom, hogy a kedvencem a balra-hátra beparkolás, de amikor először kerültem vele kikerülhetetlenül szembe, ráadásul fekvőrendőrrel súlyosbítva, másodszorra megcsináltam, és már nem hagyom magam beparáztatni az autópályán, ha a megadott maximum sebességgel szabályosan előzök, értem ez alatt többek között, hogy balról és a tükörben azt látom, hogy nincs távolság az általam vezetett és a mögöttem közlekedő autó között.

Ezt egyébként főként egy bizonyos német gyártmányú, hárombetűs márkához ragaszkodó vezetőtársaim érzik sajátjukénak. Nem rángatom a kormányt, és amióta Budapesten egyszer összezavarodva bénáztam, és egy férfi megkérdezte tőlem, hogy az általam vezetett autónak vajon szériatartozéka-e az index, azóta még a mezőn is indexelek.