Monti a spanyol bankok közvetlen feltőkésítése mellett emelt szót az állam kihagyásával. A támogatás eddig az államokon keresztül valósult meg, ami szintén nehezítette azok helyzetét, hiszen emelkedtek adósságaik. \"Az eddigi eszköz hibája, hogy ágyúval lőttünk verébre\", tette hozzá. Monti a jövő hét végére várható EU-csúccsal kapcsolatban egyértelmű döntéseket sürgetett. Úgy véli, szükség lenne a bankrendszer egységesítésére a közös felügyelet kibővítése mellett. Támogatni kell azokat az országokat, amelyek elkötelezték magukat a reformpolitika mellett, azonban törekvéseiket még nem ismerték el a pénzpiacok. \"Olykor időbe telik, hogy a piacok megfelelően ítéljék meg a helyzetet\", mondta Monti, aki délután találkozik a francia, spanyol és német államfővel. A négyes csúcson többek között a tranzakciós adó bevezetésének bevezetéséről valamint az olasz és spanyol hozamok emelkedéséről esik szó. in-www.globalfx.hu

Hoppá, XIV. Leó pápa már járt Magyarországon