Barátommal, Zozival a szokásos hétvégi kávézónkban nézzük a futamot. Egy kicsit még szidjuk ezt az időeltolódás dolgot, de a tévé indul is, srácok már a rajtrácson, történelmi pillanat: megkezdődik az első Indiai Nagydíj.
Különösebb gond nélkül eljöttek a fiúk a zöld jelzés után: Button nagyot rajtolt, legyűrte Alonsót majd a kör végére már Webbert is, ezzel feljött a második helyre. Massa Hamiltont ugrotta át az ötödik helyért. A hétszeres világbajnok is előrébb lépett: Schumacher csapattársa, Rosberg mögé jött fel a nyolcadik helyre.
Jé, végre egy versenypálya, ahol működik az előzési zóna: Alonso gond nélkül ment el Schumacher mellett, miután kerékcseréjét követően mögé esett vissza. Közben lement a verseny harmada, elöl semmi változás: Vettel, Button, Webber, Alonso, Massa és Hamilton az első hatos sorrendje. Konkrétan semmi nem történik, de bizakodva várjuk az akciókat.
Közben az ertéel Gyulája aggódik Bruno Sennáért, de nagyon: szegény brazilnak nem jó a KERS-e – „biztos ezen múlik” – összegzünk bátran. Na végre, Hamilton beérte Massát, és elkezdte csikizni hátulról. Ebből még lehet valami.
Hohó! És igen, lett is. Hamilton és Massa megint megcsinálta a tutit! A mclarenes bement a brazil mellé balról, mellette is volt, ahogy kell, de Massa ezt nem vette figyelembe, szépen behúzta balra, s már ütköztek is. Ennyi a történet. Elsőre csúnyának tűnt, de mindketten tovább tudtak menni. Hamilton szárnycsere, Massa maradt az ötödik helyen.
A kis intermezzót követően Buemi kis Red Bullja elfüstölt: a Toro Rosso motorja eddig bírta, s egy igen lelkes indiai pályamunkás már tolja is rá a habot. Közben barátom szeme felcsillan: „Te, nézd már meg, mennyit fizet Button győzelme!” Ő még hitt benne, hogy történhet valami.
A brazil boxutca áthajtásos büntetést kapott. Le is töltötte rögtön, majd egy körre rá kiment kereket cserélni. Massa így a 11. helyre esett vissza, míg „jó barátja” visszacsúszott a két Merci mögé a hetedik helyre. Azért Hamilton és Massa idei románca is megér majd egy posztot a héten.
Közben Petrov is bemutatta, hogy tud vezetni: nagyon komolyat ralizott a Renault-val, de szépen megfogta a megcsúszott versenygépét. Igaz, annyi homokot vitt fel a pályára, hogy a pályamunkásoknak lesz dolga a futam után, amennyiben láthatóvá akarják tenni az aszfaltcsíkot.
Na, megint Massa: az előbb az új fejlesztésű első szárny mozgott igen furán a Ferrariján, majd a szombati időmérő után ismét bezúzta a felfüggesztését, ezúttal a bal elsőt. Eszközként megint egy kerékvetőt választott, pont úgy, mint szombaton.
Petrov sem vicceli el ezt a Forma–1-es dolgot: „Ez az orosz csak koszolja a pályát” – hangzik mellőlem az ítélet. Közben Schuminak is szólnak a rádión, dicsérik, ahogy kell, „jó a tempó”. Versenymérnöke még hozzáteszi, hogy vigyázzon a narancssárga cuccokkal a kerékvetőknél, mert Massa megint bemutatta, hogy miért kell a pályán versenyezni, nem pedig mellette.
Webber és Alonso közben küzd a harmadik helyért: előbb az ausztrál, majd a spanyol is meglátogatta a boxot. És igen! Fernando megcsinálta: Webber elé jött vissza, de csak épphogy. Na, előzési zóna, hideg gumik a Ferrarin, minden Webber mellett szól, de nem tudja megelőzni. „Innentől túléli” – nyugtázza mellőlem a szakértő. Eközben Massát öccse fogadja a boxban, gyalogosan – nincs örömködés.
Tizenkét körrel a vége előtt bejöttek az utolsó kerékcserére Vettelék is, az élen nincs változás: Vettel, Button, Alonso, Webber, Schumacher, Rosberg és Hamilton az első hetes sorrendje. Schumi tovább maradt kinn, mint Rosberg, ezzel csapattársa előtt maradt. Tíz körrel a kockás zászló előtt a hétszeres világbajnok is letudta kerékcseréjét, s maradt az ötödik helyen.
Button 2,8 másodpercre van Vettel mögött, üldözi lelkesen, ebből még lehet valami. Barátom is izgatottan szemléli a történéseket, ő még bizakodik. Öt körrel a vége előtt azonban Vettel lehűti lelkesedését: a kétszeres világbajnok odatette magát, néhány leggyorsabb kör, s máris több mint öt másodperc van köztük. Pedig Vettelt a boxból is igyekeznek lassulásra bírni: versenymérnöke szól neki, hogy „nyugi, nyugi, megvan a leggyorsabb kör is, csak hozza be a kocsit”. Itt lehet, félrehallott valamit a német, „minél gyorsabban vigyem be?” – gondolhatta, mert az utolsó körben megint megfutotta a verseny leggyorsabb körét.
A leintést követően jön a szokásos ajnározás: Vettel elégedett, a csapat elégedett. Mindenki gratulál mindenkinek. Mondjuk, megint csak volt miért: „Pole pozíció, leggyorsabb kör és futamgyőzelem” – hangzik a tömör összefoglaló.
---- Eredmények, Indiai Nagydíj ----
Eredmények, Indiai Nagydíj, Greater Noida:
1. Sebastian Vettel (német, Red Bull), 1:30:35.002 óra
2. Jenson Button (brit, McLaren), +8,4 msp. hátrány
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), +24,3
4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull), +25,5
5. Michael Schumacher (német, Mercedes), +65,4
6. Nico Rosberg (német, Mercedes), +66,9
7. Lewis Hamilton (brit, McLaren), +84,2
8. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso), +1 kör
9. Adrian Sutil (német, Force India), +1 kör
10. Sergio Perez (mexikói, Sauber), +1 kör
A világbajnokság élmezőnye két futammal a vége előtt, pilóták:
1. (és már világbajnok) Sebastian Vettel 374 pont,
2. Jenson Button 240,
3. Fernando Alonso 227,
4. Mark Webber 221,
5. Lewis Hamilton 202,
6. Felipe Massa 98.
Konstruktőrök:
1. (és már világbajnok) Red Bull-Renault 595 pont,
2. McLaren-Mercedes 442,
3. Ferrari 325,
4. Mercedes 145,
5. Renault 72,
6. Force India-Mercedes 51.