Már épp indultam volna haza, amikor bepottyant egy ilyen e-mail: a Hungaroring Sport Zrt. és Mogyoród önkormányzata együttműködési megállapodást kötött. Azaz, „szorosabbra fűzték a kapcsolatot”. Így elsőre nem értettem, miként is lehet egy ilyen jellegű kapcsolatot szorosabbra fűzni, s kíváncsi lettem. Jobb klikk, fájl mentése, s máris kiderült az okosság.
Mindenekelőtt a tények: „november 10-én együttműködési megállapodást írt alá egymással Babicz László, a település polgármestere és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, melyben a helyi önkormányzat ígéretet tett arra, hogy megkülönböztetett figyelmet fordít a pálya működési körülményeinek biztosítására, míg a Hungaroring akceptálja a lakosság elvárásait” – áll a levélben.
Ugye, hogy úgy kezdődik, mint egy tündérmese? Mindenki jól jár, tetszik. „Maximálisan figyelembe vesszük a település lakóinak érdekeit, éppen ezért vállaltuk azt, hogy a zajcsökkentés érdekében környezetbarát erdőtelepítést dolgozunk ki” – emelte ki Gyulay Zsolt a sajtóközleményben.
Jó, nem fogok gonoszkodni, hogy „na persze, reggelre már kész is az erdő, nulla zaj, mindenki happy”. Mert itt egészen másról van szó. Egészen pontosan arról, hogy végre elindult egy olyan folyamat – melynek talán már korábban el kellett volna indulnia –, amely által egymásra talál a pálya, s a pályának otthont adó Mogyoród. Ez végül is örömteli.
„Már az idén elindítottuk az erre vonatkozó szabályozások előkészítését, illetve a tervek finanszírozását” – fogalmazott Babicz László. A polgármester hozzátette, hogy „a Hungaroring támogatja a település rendeletalkotó munkáját, és az önkormányzattal együtt részt vesz a kormányzati szervekkel kapcsolatos egyeztetések sikeres lebonyolításában”. Tehát megkezdődött a párbeszéd – illetve az már korábban, de végre írásos eredménye is lett. Ez egyelőre csak tervezési stádium ugyan, de pozitívum.
Gyulay még a közlemény végén hozzátette, hogy közösen kívánnak fellépni annak érdekében, hogy „minél több, autósportban érdekelt beruházás települjön Mogyoródra”. Ez is jó dolog. Még a végén tényleg az lesz, hogy Mogyoród és a Hungaroring végleg egymásra talál. Voltak korábban is közeledések ilyen téren, ezt ne vitassuk el a felektől. A Hungaroringen ugyanis van egy olyan oktatási park, ahol gyerekeknek – ovisoknak és kisiskolásoknak – tartanak előadásokat a biztonságos közlekedésről.
Ilyesmikre van szükség, hasonló jó hírekre, nem pedig egymásra mutogatásra. Plusz az erdőre! Én mindenesetre örülök a hírnek, s drukkolok a feleknek. Csak így tovább, s legyen kézzel fogható eredménye is majd ennek a megállapodásnak!