Ünneplés Magyar Narancséknál

A liberális uszítás újabb szintjeiről koronavírus-járvány idején.

A Magyar Narancs szívós munkája már tényleg a Pulitzer-díjak Pulitzer-díjára érdemes. Karácsonyi „ünnepi” száma két legyet üt egy csapásra. A címlapra tett liberális ikon, Kis János szerint Orbán Viktor lelkén szárad az összes hazai Covid-haláleset, belül pedig „ünnepi” publicisztika ecseteli ugyanezt a humánus és emelkedett gondolatot. A sajtótermék szerint a második hullámban a kormány direkt szabadjára engedte a járványt.

Szántszándékkal. Aljasul. És persze Orbán, már megint, na, ki más: személy szerint ő engedte szabadjára. Ha már egyszer a gleccserek olvadását sikerült elintéznie, továbbá a jegesmedve-populáció ritkulását is, a Covid igazán bagatell. Ha Orbán már az Északi-sark közelében ólálkodik, mit tegyen az ágrólszakadt kiskunhalasi kórház?! Mert az is le van züllesztve, igaz? Meg a minden is.

Tragikus kabaré ez. Szó szerint. És borzalmas is.

Most persze számháborúzni kellene. Megírni az összes összehasonlító tényadatot, kijárási tilalmat, a bűnös módon leszerepelt uniós járványkezelést. A magyar egészségügy rendkívüli helytállását. De pont ezt tilos. Ezzel ugyanis a hecchetilap narratíváját írnánk tovább. Tömeggyilkosozni gyáva és becstelen dolog, ezt éppen lapunkban írta meg Longauer László, a Hetek publicistája. Mégis, a hecchetilap logikája szerint az összes ország miniszterelnöke személy szerint felelős saját országa halálesetei miatt. Sebastian Kurz lelkén mennyi áldozat is szárad? Vagy Angela Merkelén? Emmanuel Macronén, Giuseppe Contéén és a világ valamennyi járvány sújtotta vezetőjén? A rendszerváltó filozófus a következő számban tételesen kifejti ezt is. Ugye? Egy frászt fejti ki.

Ilyen az, amikor gyűlöletből raknak össze „ünnepi” számokat. És téves lenne most azt állítani, hogy az irracionális gyűlölködés tíz éve kapott erőre, és 2010 óta hevítik magas lángon. Nem. Az ifjabb generációk kedvéért újra és újra el kell mondani, hogy Orbánt a baloldali liberálisok már 1993 óta gyűlölik, mert nem sorolt be oda, ahova hajdan Kis János pártja. Nem kért a posztkommunisták atombiztosan halálos öleléséből. Ez azért hallatlan, nem? Most Fidesz sem lenne, éppen úgy, ahogy SZDSZ sincs már. Milyen szép is lenne!

Bayer Zsolt egy minapi lapinterjúban pontosan megmondta, hogy nem az Index hozta be ezt a stílust az országba, hanem Vágvölgyi B. András és a Magyar Narancs. Hogy semmi sem szent, hogy mindent ki lehet röhögni vagy éppen fordítva, mindent és mindenkit meg lehet gyűlölni és gyűlöltetni. Igazán kár, hogy a magyar sajtó szabadsága ügyében mindig sólyomszemű Věra Jourová ilyenkor idült látászavart kap. Csak akkor tisztul neki a kép, ha balliberális sérelem dörömböl a hivatala ajtaján. Akkor persze rögtön beszakad az az ajtó (lásd a végletekig hiszterizált és hazug „Index is in danger” jelmondatot és az összes többi libsi cirkuszt), de egyedül akkor.

Az O1G-zés, a Hitler-bajuszozás, a nácizás, a fasisztázás és a tömeggyilkosozás, illetve minden egyéb liberális romlottság és minősített aljasság ebben a koordináta-rendszerben értendő és a klinikai pszichiátria tárgykörébe sorolandó.

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE.