idezojelek

Az előválasztás most már tényleg kínos!

A legtöbbünknek minden kezdet nehéz, a baloldalnak még a folytatás is.

Cikk kép: undefined
Fotó: Mirkó István

Az előválasztásnak csúfolt, a demokratikusság látszatát keltő Gyurcsány-show legújabb epizódja kezdetben csak elméleti síkon ítéltetett eleve bukásra, azonban a baloldalnak mindössze néhány nap kellett ahhoz, hogy bebizonyítsák, még a saját bábszínházukat sem tudják zavartalanul üzemeltetni, miközben egy egész ország vezetéséről álmodoznak.

Az összeomlással, leállásokkal terhelt rendszer hibás működése, illetve a folyamatos emberhiány után ma az inkompetens szervezés egy újabb elemmel bővült: a szavazást lebonyolító aHang szervezet az előválasztás közepén pénztarhálásba kezdett, a Telex cikke szerint (https://telex.hu/belfold/2021/09/24/ellenzeki-elovalasztas-gyujtes-eszkoz) ugyanis az operátori gárdát olyan mértékben bővítik, hogy elkerülhetetlen egy kétmillió forintos segítségkérés.

Persze mit is vártunk? A legtöbbünknek minden kezdet nehéz, a baloldalnak még a folytatás is. Naivitás lett volna azt gondolni, hogy ennek a csapatnak sikerül önmagából kivetkőzve, gördülékenyen és hibák nélkül abszolválnia bármelyik ígéretét. Nevethetnénk, lehetnénk kárörvendők, de a hazugságokkal, hitegetéssel táplált önkéntesek és szavazók tömkelege valójában sokkal többet érdemelne ennél a romhalmaznál, még akkor is, ha egy előre lefutott versenyhez asszisztálnak. 

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Borítókép: Illusztráció. Fotó: Mirkó István  

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

A családi adóparadicsom és ellenzői

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Óriási veszélyt jelent a brüsszeli elit

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Genderpropaganda vagy a józan ész forradalma

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

A németek most sem tanulnak

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.