Az elmúlt hetekben sok szó esett a nyilvánosságban az újságírásról, konkrétan arról, hogy ki nevezhető „igazi” sajtómunkásnak és ki a propagandista. Több kolléga mellett magam is írtam arról, hogy a konzervatív, nemzeti elkötelezettségű újságírókat bőszen minősítgető egyes baloldali politikusok a saját házuk táján éppen azt művelik, amivel minket vádolnak. A fennhatóságuk alá tartozó, közpénzből működő kerületi újságokban például ordenáré hazugságok jelennek meg, és teljesen egyoldalú pártpropagandát folytatnak.
Az álhírgyártással, a csúsztatásokkal és az úgynevezett irányított kérdések eszközével rendszeresen élnek a magát függetlennek és objektívnak nevező balliberális, globalista országos sajtótermékek is, erre szintén számos példát említettek kollégáim az elmúlt hetekben.
Létezik viszont egy sajátos jelenség a hazai baloldalon, úgy hívják, hogy Kálmán Olga. Nála bizarrabb karaktert Az átváltozás alkotója, Franz Kafka sem tudna kitalálni. Sőt! Igaz, hogy a regényben Gregor Samsa fizikailag alakult át ember nagyságú rovarrá, míg Kálmán úrhölgy külső megjelenésében szerencsére nem történt ilyen jelentős változás, de szakmai és politikai síkon annál képtelenebb transzformációkon esett át. A „független-objektív”, vagyis masszívan baloldali, ATV-műsorvezetői státusból egyszer csak abba a Hír Televízióba igazolt át sztárgázsiért, amelyet a korábban általa is ütött-vágott fideszes „oligarcha”, Simicska Lajos más médiumokkal együtt egyik napról a másikra átállított a Jobbik kampányeszközévé.
Az egyik nap még az ATV stúdiójában Gyurcsányékkal kedélyesen parolázó Kálmán másnap pókerarccal beült a Hír TV műsorvezetői székébe és ugyanolyan selymes stílusban beszélgetett Vona Gáborral, akit pártjával együtt addig rasszistázott, szélsőségesezett, nácizott. A 2018-as választási vereség után Simicska lehúzta a rolót, de az igazi újságíró ilyenkor sem esik kétségbe, Kálmán Olga egy év múlva annyira függetlenné vált, hogy egy szép júniusi napon Gyurcsány Ferenc feleségének oldalán bejelentkezett a DK főpolgármester-jelöltjének.
További Poszt-trauma híreink
Itt már azt gondolhattuk, hogy lehull az álca, elég volt a színjátékból és cinkos mosollyal a szája szegletében talán kicsit még pironkodva is beismeri, hogy a szélsőjobbosokkal történt kacérkodás csak anyagi természetű vonzalom volt, valójában a szíve a DK-hoz húz. De ehelyett képes volt továbbra is arról hadoválni, hogy a függetlenséget és az objektivitást képviseli, és mindent elkövet majd, hogy megvédje a sajtószabadságot. Végül főpolgármester nem lett belőle, de az éveken át folytatott médiamunkának álcázott pártszolgálatával idén áprilisban kiérdemelt a Gyurcsány-listán egy befutó helyet, így végül odakerült, ahová való, a DK parlamenti frakciójába.
Az arcátlanság abszolút rekordját azonban egy csütörtöki sajtótájékoztatón állította be Kálmán Olga, amikor a cégcsoportunkat képviselő munkatársunk egyszerű kérdéseire értelmes válaszok helyett a szokásos propagandistázásba és cselédsajtózásba kezdett. Ő, az egykori televíziósból lett gyurcsányista pártkatona!
Kell még mondanom valamit, Ildikó?
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
Borítókép: Kálmán Olga, a DK képviselője (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péternek ezért van szüksége a gyűlöletre
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.

Újabb áldozata van a hőhullámnak Brüsszelben
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.

Felháborító!
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.

Baranyi Krisztina teljesen leégette magát, de nem ő az első baloldali fecske
A baloldal alapszabálya, hogy a politikai haszonért bármit!
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Államcsínnyel riogat az örök SZDSZ

A globalista tudatipar Erdélyben

Meghekkeljük a világtörténelmet!

Európa nyafog, a FIFA kaszál, új világrend születik
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán

Botrány a miskolci önkiszolgáló kasszánál, az üzletvezető-helyettes a testével akarta megakadályozni a csalárdságot

Kiderült az igazság: ezért válik Stohl András és felesége, Vica

Szörnyű tragédia történt Ráckevén

Szoboszlai után ő lehet a következő nagy durranás a magyar futballban

Magyar Péter agresszívan reagált a Tisza-lista kiszivárgására + videó

Magyarországon nyaral a Szoboszlaival összetűzésbe kerülő Arsenal-sztár

Ezzel a házi trükkel búcsút mondhatsz a makacs izzadságfoltoknak

Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó

Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet

Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben

Nagy a baj a szomszédban, újra pusztít a rettegett vírus az ország déli részén
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péternek ezért van szüksége a gyűlöletre
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.

Újabb áldozata van a hőhullámnak Brüsszelben
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.

Felháborító!
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.

Baranyi Krisztina teljesen leégette magát, de nem ő az első baloldali fecske
A baloldal alapszabálya, hogy a politikai haszonért bármit!