idezojelek

Horn Gábor és a párhuzamos univerzumok

Végre egy balos megmondóember is megelégelte a kollektív néphülyítést.

Kárpáti András avatarja
Kárpáti András
Cikk kép: undefined

Nagyon úgy tűnik, hogy Horn Gábor még azoknak a statisztikáknak sem hisz, amelyeket saját maga hamisított. Hiába közölt ugyanis már decemberben hatszázalékos, legújabban pedig hétszázalékos Tisza-előnyről szóló mérést a közgazdász elemzőközpontja, Horn továbbra is arról van meggyőződve, hogy x-re áll a Fidesz és Magyar Péterék versenye.

Az ATV Start című, minapi műsora nézőinek egyenesen az a benyomása támadhatott, hogy igazságszérumot itattak a Gyurcsány-kormány egykori államtitkárával, miután készségesen kifejtette: döntetlen körüli eredményt lát, de azt is hozzátette, hogy szerinte most nincs kormányváltó hangulat, s hogy a Fidesz stabilan „őrzi a bástyáit”.

Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Horn Gábor leleplező szavainak nem örülnek a manipulációs kerekasztalba tömörült baloldali elemzőközpontok, akik – mintegy Sziszüphoszként – ősz óta egyre csak tuszkolták fel Magyar Pétert a grafikonok csúcsára, hogy most bukfencezve leguruljon onnan. Mondhatnánk azt is, hogy a szakmányba gyártott hamis mérésekből készített kártyavárra Horn egy embereset rátüsszentett – de csak azután, hogy előbb az asztalt is felborította.

De legyünk nagyvonalúak, még a fentiekből következő arcvesztést is segítünk elkerülni a manipulációs kerekasztalnak. A Republikon Intézet és a többi baloldali elemzőközpont például kiadhatnának egy közleményt arról, hogy egy apróságot nem tüntettek fel a méréseikben. Mondjuk azt, hogy noha a leírás szerint Magyarországon végeztek reprezentatív méréseket a Tisza Párt népszerűségéről, ám mindezt egy párhuzamos univerzumban tették. Egy olyanban, ahol Magyar Péter nem lopta el és dobta a Dunába egy vadidegen telefonját. Egy olyanban, ahol nem hallgatta le a feleségét és nem traumatizálta a családját. Netán egy olyan univerzumban, amelyben Magyar Péter nem arra készül, hogy hazánk érdekeit kiárusítsa Brüsszelnek. Esetleg egy olyan bolygón, amit nem is Földnek hívnak és nem is a Nap nevű csillagocska körül kering.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Trump hatása az identitásra

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

A középosztály minősége

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Vérbő csürhe vagy szalonközönség

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Auschwitzban ma a túlélőké a szó

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.