idezojelek

Kollár és a kamatok

A tiszás EP-képviselőnek több mint 30 millió forintnyi magyar államkötvénye van. Amire az állam a kamat mellett kamatprémiumot is garantál.

Kárpáti András avatarja
Kárpáti András
Cikk kép: undefined
Fotó: Purger Tamás

Kollár Kinga dörzsölt világpolgár, aki szerint minden sz…r, ami magyar. Az EP-képviselő-jelölti videójában még coming-outolt is, hogy a szégyelli a magyarságát, s azzal is elhencegett, hogy Luxembourgban él. Amit azonban nem szégyell, hogy a megvetett kis hazájából azért még kiszedi, amit ki tud szedni. 

A vagyonnyilatkozata szerint a Tisza-párti EP-képviselőnek ugyanis több mint 30 millió forintnyi magyar államkötvénye van. Amire az állam a kamat mellett kamatprémiumot is garantál. Ezt szépen zsebre teszi, szépen hizlalva a magánvagyonocskáját, ami a kétszázmillió forintot is meghaladhatja. Pezsgőt bont a hazánknak járó uniós források „rendkívül hatékony” visszatartása felett, jót örömködik a megvonások miatt elmaradt kórházfelújítások miatt, miközben folydogál a számlájára a magyar közpénz. A „honfitársainak” pedig a szemébe röhög, hiszen így igazán kerek a történet. 

Bizonyára nagyon jól esett neki az a fagyi is, amit azután nyalt el, hogy az Európai Parlamentben azon kéjelgett: csökken a „magyarok” – így egyes szám harmadik személyben – életszínvonala.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Hogyan írjunk újságot ma?

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Magyar Péter varázstalanítja magát

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Szeretetország eljő érted!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Lenin is globalista volt

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.