Általános iskolásokat nevelnének az LMBTQ-ideológia alapján különböző liberális szervezetek – a minap megjelent hír önmagában nem új keletű, mégis, érdemes elgondolkodni, hogy milyen küldetéstudat állhat a legfiatalabbakat célzó érzékenyítő kampányok mögött.
A Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület pedagógusokat, illetve más, kisiskolás korú fiatalokkal foglalkozó szakembereket igyekszik rávenni, hogy tanórákon ismertessék meg az LMBTQ-ideológiát. Azt javasolják, hogy ehhez elsősorban a Meseország mindenkié című mesekönyvet és az ahhoz készült foglalkozásterveket, óravázlatokat használják fel. Helyben vagyunk: a híres-hírhedt mesekönyv, a gyermekérzékenyítés kézikönyvéül is szolgáló Meseország mindenkié a liberális szervezetek szerint tökéletes eszköz arra, hogy támogassa a „véleményüket felvállaló, önmagukért és másokért kiálló állampolgárok nevelését”.
Az már rejtély, hogy a „vélemény felvállalásától” miként jutunk el odáig, hogy azt az oktatási rendszerbe ágyazva még nem kialakult identitású és gondolkodásmódú fiataloknak tényként, sőt mi több, tananyagként adagolják. Ugyanis ezen szervezetek nem titkolt célja, hogy olyan fogalmakkal ismertessék meg az óvodás és iskoláskorú gyermekeket, mint a homofóbia, a hetero-, a bi- és a homoszexualitás, a transzneműség, a transzvesztita, a nemi identitás, a nemi orientáció, illetve a coming out. Ennek a lobbitevékenységnek volt az egyik legnagyobb port kavaró lépése a Labrisz Leszbikus Egyesület által kiadott Meseország mindenkié című „mesekönyv”, amely a legkisebb korosztály politikai (!) és szexuális ideológiai érzékenyítésére szolgál, és amelyben kilenc szerző ismert meséket kifacsarva többek között meleg, leszbikus és transznemű mesehősöket ábrázol. A kötetben a transzgender nemváltásokat megjelenítő mesék mellett homoszexuális esküvőt és házasságot bemutató történetek is helyet kaptak.
A Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület Mesés óratervekről szóló levele azonban rámutat egy sokkal nagyobb problémára, amelyről igen kevés szó esik. Mint írják, „olyan szakemberekhez fordulnak, akik gyerekcsoportokkal, fiatalokkal foglalkoznak, például pedagógusok, pszichológusok, iskolai szociális munkások, hitoktatók, ifjúsági segítők stb”.
A Meseország mindenkié című könyv
Fotó: Mirkó István
Manapság a pszichológus- és tanártársadalom olyan mértékű megosztottságát tapasztaljuk, amelynek legnagyobb vesztesei azok a fiatalok, akik életkorukból adódóan az egyik legbefolyásolhatóbb társadalmi réteget jelentik. (Hogy egy hitoktató, ha vallását, hitét és munkáját komolyan veszi, miként jut oda, hogy genderérzékenyítést folytasson, már egy másik kérdés…)
Nem titok, hogy a nyugatos, liberális kánonba be nem tagozódó, két lábbal a földön járó, józan ésszel, a biológiát figyelembe véve gondolkozó szakemberek napjainkban kisebbségben vannak az agresszív érzékenyítést, a másság erőszakos elfogadását hirdető társaikhoz képest. A kiközösítés, szakmai reputációjuk rontása egyenes következménye álláspontjuk felvállalásának, ami mára odáig vezetett, hogy sokszor a pszichológusok, tanárok és egyéb szakemberek inkább meg sem nyilvánulnak ezekben a megosztó kérdésekben, a különböző megkeresésekre szabadkozva teszik le a telefont (tisztelet a néhány kivételnek).
És hogy végül mi marad? Szivárványos zászlók az óvodában, a hagyományos értékekre épülő mesék és tananyagok fokozatos kiszorítása, a másként gondolkodók erőszakos elnyomása, nevetségessé tétele. A tolerancia és kisebbség zsarnoksága már iskoláink ajtaján kopogtat, a véleményformálás itt már nem elég. Nagy szükség lenne azokra a szakmabeliekre, akik rámutatnak a manapság szélsőségekig fajuló érzékenyítés veszélyeire, de legfőképpen annak hosszú távú hatásaira.
