„A sajtóértekezleten a miniszterelnök (Gyurcsány Ferenc – a szerk.) elmondta, hogy nagyon pártolná a két ország közti felsőoktatási együttműködés erősítését. Szerinte alig lehet lemérni annak a hatását, hogy ha egy országban nagyon sok olyan szakember van, aki egy másik ország egyetemén végzett. A miniszterelnök szeretné megsokszorozni a jelenlegi ösztöndíjprogram alapján évente Magyarországon tanuló bő tucatnyi kínai diák számát.” (Peking, 2007. szeptember 3.)
„A miniszterelnök kormánya külgazdasági és Kína-politikáját magyarázva hangsúlyozta: nincs a világon egyetlen olyan igazán sikeres ország sem, amely az elmúlt 10–15 évben nem abból ért el eredményt, hogy ki merte nyitni piacait és elkezdett versengeni. Elismerte, hogy ez rövid távon egy nagyon nehéz konfliktus, de »a világ legerősebb országai hosszabb távon mind abból nyerték erejüket, hogy mertek nyitni«.” (Peking, 2007. szeptember 3.)
„Kell még valamit mondanom, Ildikó?” (Balatonőszöd, 2006. május 26.)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
(A borítóképen Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista kormányfő a kínai Nagy Fal badalingi szakaszán. Fotó: MTI/Beliczay László)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!