Ne szavazhassanak a hazaárulók!

Vonják meg a szavazati jogot a nemzetnek ártó, halálkampányoló pártok politikusaitól.

Pataki Tamás
2021. 03. 10. 17:35
ARAT Gergely
Budapest, 2020. november 16. Arató Gergely, a DK képviselõje napirend elõtt szólal fel az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. november 16-án. MTI/Kovács Tamás Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már megint a határon túli magyarok vérét szívja a Gyurcsány-gárda. Arató Gergely DK-s politikus ismét kimutatta a foga fehérjét.

„Nem változtunk, és nem adtuk fel a politikánkat, most is azt valljuk, hogy ne szavazhasson, aki soha nem élt itt és nem viseli a döntése következményeit” – írta Arató. A DK-s ember Jakab Péter kijelentésére reagált, aki szerint „az ellenzék »nagyjából egyetért« azzal, hogy nem lehet elvenni a határon túli kettős állampolgárok szavazati jogát”. Reméljük, hogy egyéb ügyekben is ilyen pompás az ellenzéki összhang.

Érvelhetnénk, elmondhatnánk ezredszer, hogy s mint állnak a dolgok a Kárpát-medencében. Sorolhatnánk a történelmi, érzelmi meg egyéb érveket. De nincsen semmi értelme. Szavazzanak vagy ne szavazzanak a határon túliak? Nos, éppen ideje véget vetni ennek a meddő vitának. Tudjuk jól, hogy a nemzetpolitika terén nem várhatunk el engedményeket a DK-tól. Gyurcsány láncos kutyái kötik az ebet a karóhoz, azt szajkózzák, hogy ne szavazzon, aki soha nem élt itt.

Ám legyen.

Ha így állunk, akkor én bejelentem a lakcímemre az összes Kárpát-medencei magyart. Akkor hivatalosan mindenki itt tartózkodik, és sok jó ember kis helyen is elfér. Ha ezen túl vagyunk, akkor igazából beszélhetünk a valódi problémákról is.

(Zárójelben: a DK-nak nyilván semmi kifogása nem volt az ellen, hogy az itt élő, de nem magyar állampolgárságú, legfeljebb budapesti lakcímmel rendelkező külföldi állampolgárok több tízezren Karácsony Gergelyre szavaztak, és lényegében megnyerték neki a választást. Akkor nem hallottuk Arató Gergely hangját, hogy mégis milyen jogon szólnak bele a magyar közéletbe, milyen jogon szavazhatnak az önkormányzati választásokon – és nem is verték az asztalt, hogy rögtön változtassák meg a törvényt. Ezek a külföldiek – tisztelet a kivételnek – az ő malmukra hajtják a vizet, tehát szívesen látott vendégek, ellenben a határon túliak…)

De visszatérve a valódi problémára, a DK nemzetgyűlöletére. Ha „papíron” itt lakna minden magyar, akkor már nem érvelhetnének holmi technikai kifogással, akkor színt kellene vallaniuk, és erkölcsi értelemben is el kellene határolódniuk a határon túli magyaroktól. Akkor világos lenne, hogy zsigerből gyűlölik a határon túli magyarokat, ezért fáj nekik az állampolgárságuk, és annál inkább fáj a szavazati joguk. Gyurcsány Ferencék csináltak a határon túli magyarokból belpolitikai ütőkártyát, azzá degradálták őket.

De hogyha már ötletelünk, volna egy javaslatom: vonják meg a szavazati jogot a magyar nemzetnek ártó, halálkampányoló pártok politikusaitól, képviselőitől. Vonják meg a szavazati jogot a magyarokat félrevezető, dezinformáló alakulatok tagjaitól, és egyben vonják őket felelősségre hazaárulásért, mert amit vakcinaügyben az elmúlt hónapokban műveltek, az kimeríti a hazaárulás fogalmát. Éppen ezért ne szerepelhessenek többé a közéletben, váljon el végre a sz…r a májtól.

Háború van, és ők háború idején dezertáltak, háború idején választották az ócska politikai tőkét a közös, korrekt küzdelem helyett. Nekik a magyar élet nem számít, tehát ne szavazhassanak a magyarok életét kockáztató alakok, és ne is legyenek választhatók.

Ez csak egy kósza gondolat.

Akinek nem inge, ne vegye magára.

Bár feltűnően Gyurcsány Ferenc és Arató Gergely mérete.

Borítókép: Arató Gergely – Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.