Kétezertizenhét: ugyanaz még durvábban?

Ez a fajta kormányzás folyamatos kampányüzemmódot feltételez.

Ha azt kérdezzük, minek is az éve lesz (szerényebben: lehet) 2017 a magyar belpolitikában, adja magát a választási ciklusok logikája szerinti válasz: a kampányé, amikor minden cselekvést a következő évi nagy megméretés határoz meg. Valóban, ám ha visszatekintünk a mögöttünk hagyott esztendőre, egy kicsit zavarba jöhetünk. Hiszen nem Magyarországon töltötte 2016-ot, aki nem úgy érzi: az idei is a kampány, a választásra való felkészülés éve volt, nem a ciklus közepén megszokott (?), elvárt (?) konszolidált kormányzásé. Ismerjük persze a mondást, hogy az új kampány mindig a választás másnapján kezdődik, de ezt eddig inkább csak aranyköpésnek, jópofa bonmot-nak hittük.

Már Gyurcsány Ferenc is próbálkozott az úgynevezett kampánykormányzással, amikor a klasszikus értelemben vett kormányzást, cselekvést annak látszata, a folyamatos akciózás, a kényszeres programhirdetés, a napirend uralásának szándéka helyettesítette. Az eredmény ismert. A Fidesz valami hasonlót tesz szisztematikusabban, magasabb fokozatra kapcsolva, egyszersmind profibb módon. A hagyományos, szakpolitikákra tagolódó kormányzást a máshol is ismert politikai kormányzás szélsőséges formája váltotta fel ebben a ciklusban. A minisztériumok nem az egyes ágazatok érdekeit, szempontjait próbálják képviselni a döntéshozatalban, hanem a központi politikai akaratnak igyekeznek érvényt szerezni a legalsó szintekig. Mintha a Fidesz halálosan komolyan venné Csurka István elhíresült kijelentését – a szakértelem olcsó bolsevista trükk –, amellyel a rendszerváltás idején a pártállami gyökerű nómenklatúra eltávolítását sürgette inkább sikertelenül, és félresöpörné a mindentudó politika akaratának útjában álló szakmai megfontolásokat. Így vált mára a szakmaiság a gyors és határozott döntéseken alapuló, eredményesnek gondolt, demokratikus felhatalmazással bíró hatalomgyakorlás nem kívánt, kiiktatandó fékjévé és ellensúlyává.

Ez a fajta kormányzás folyamatos kampányüzemmódot feltételez. Az év nagyobb részét az úgynevezett kvótanépszavazás témája uralta. Az érvénytelen, ám a kormányzati álláspont elsöprő mértékű megerősítését hozó referendumot minden idők leghosszabb, legaránytalanabb és legdrágább kampányhadjárata előzte meg. Ezzel a Fidesz egyrészt elérte, hogy hosszú hónapokig a számára kedves téma minden más kellemetlen ügyet a háttérbe szorított, másrészt a 2018-as választás egyfajta főpróbáját is megrendezte. A miniszterelnök tesztelte pártja mozgósítóképességét, a Fidesz választókerületi elnökeinek teljesítményét, illetve a kiépülő új, hatalompárti média hatóerejét. A tapasztalatok nyilván vegyesek, de amit esetleg kudarcként élnek meg a Fidesz stratégái, várhatóan abból sem a korrekció, hanem a gépezet még nagyobb sebességfokozatba kapcsolásának szükségességére következtetnek. Így például 2017-ben is alighanem számolatlanul ömlik majd a pénz propagandára, és tovább erősítik a kormánypárti média hadállásait.

Mindemellett érdemes arra is emlékeztetni, hogy a hasonló irányba tapogatózó Gyurcsány Ferenc végső soron azért bukott el oly csúfosan és megérdemelten, mert saját kormányzásának csődje temette maga alá. Orbán Viktor miniszterelnöki teljesítménye lehet élénk vita tárgya, nagyon sok érv és mutató hozható fel mellette és ellene, ám az nyilvánvaló, hogy – nem mindegy, milyen áron, de – stabilizálta a költségvetés és a gazdaság helyzetét, csődveszélyt botorság volna emlegetni. Aki tehát 2017-ben az ő kihívójaként akar a színre lépni, annak ezzel is érdemes számot vetnie. Ez az esztendő nem a kampány kezdetének, hanem új, intenzívebb szakaszába lépésének éve lesz. Furcsa elképzelni, de minden bizonnyal így lesz: lehet még fokozni azt is, amit korábban fokozhatatlannak gondoltunk.