Lassan tíz éve, még a rossz emlékű Gyurcsány-korszakban kollégámmal interjút készítettünk az egyik tekintélyes magyar politológussal. A „hivatalos” program végeztével a megmondóember szerepétől mindig távolságot tartó, ritkán nyilatkozó gondolkodó felidézte egy beszélgetését a 2002-es kampányból a Fidesz vezetőivel. A párt széles holdudvarához sorolható interjúalanyunk elmondta, milyen tanácsokkal látta el Orbán Viktorékat. „De hát egészen máshogy cselekedtek!” – csodálkoztunk. „De hát nem is nyertek!” – hangzott a cseppet sem fölényes, inkább szelíd és bölcs mosollyal körített, ironikus válasz. Hozzátette még: „Nem az én bajom, ha nem hallgatnak rám.”
Az értelmiségi (jobb híján és az egyszerűség kedvééért használom most ezt a fogalmat) és a politikusi szerep és felelősség egészséges elhatárolásának szép példázata számomra ez a kis emlék. Amely természetesen Gyurcsány Ferenc egy hete elmondott évértékelője kapcsán jutott eszembe, amelynek a legélénkebb visszhangot kiváltó eleme a nagy baloldali összeesküvés „leleplezése” volt. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint vele elvileg egy táborhoz tartozó politikusok esküdtek össze egy ismert értelmiségi közreműködésével annak érdekében, hogy eltávolítsák a közélet színpadáról. Hamar kiderült, hogy Lengyel László a szóban forgó személy. Aki aztán mondhatott már bármit, jobb- és baloldalról kárörvendő, gúnyos vagy felháborodott megjegyzések nyílzáporában találta magát. Most úgy látszik, hogy furcsa módon egy bukott miniszterelnök lesz az, aki megadja a kegyelemdöfést a sokak szerint magát királycsinálónak képzelő, valaha véleményformáló szerepben tündöklő balliberális értelmiségnek.
Vitatható, hogy mennyire okkal, de a politológus Lengyel László ennek az értelmiségi attitűdnek a megszemélyesítője a politikára figyelő közvélemény szemében. Fénykorát a pártállami reformértelmiség egyik meghatározó alakjaként a rendszerváltás idején, illetve az Antall-kormány kérlelhetetlen kritikusaként a szocialisták és a liberálisok koalíciója formálódásakor, a kilencvenes évek elején élte. Tény, hogy világos ideológiai tájékozódása ellenére kritikai hozzáállását a Horn-kormánnyal és politikai utódaival szemben is megtartotta. És mint azt most felidézte, 2006 óta nem vállal semmilyen közösséget az általa egyenesen Júdásnak nevezett Gyurcsánnyal, a politikai életből való távozását tartja kívánatosnak. Nehéz pontosan meghúzni a határvonalat a „normális” értelmiségi véleménynyilvánítás és a politikacsinálás között, és azt sem tudhatjuk, hogy mennyi az igazság Gyurcsány Ferenc „vádjaiban”, de sejthető, hogy Lengyel László és jó néhány eszme- és pályatársa hajlamos az utóbbira.
