Belülről bomlasztanák Gyurcsány pártját?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A DK-vezér szerint Lengyel László titokban szervezkedett ellene. Niedermüller Péter mindenkit meghallgat.

MNO
2017. 02. 06. 15:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lengyel szerint amúgy Gyurcsánynak már régen el kellett volna tűnnie a politika színpadáról, pártja és szavazói ugyanakkor továbbra is fontos részei a baloldali politikának – írja az Atv.hu.

Többórás hallgatás után Niedermüller Péter is megszólalt, a Facebookon erősítette meg a Gyurcsány Ferenc által már elmondottakat.

„Meghallgatok mindenkit, ahogy meghallgattam most azokat is, akik azon ügyeskednek, hogy miképpen lehetne kizárni a DK-t, annak elnökét az együttműködésből anélkül, hogy a szavazóit elveszítenék, aztán azt teszem, amit a lelkiismeretem diktál” - írta. Megfogalmazása szerint „nem fér bele a sunyiság, nem férnek bele a féligazságok, a titkolózás, a hazudozás”. 

A DK-s politikus szerint ma a „demokratikus ellenzék” jelentős része azzal foglalkozik, hogy megbélyegezze azokat, akikkel nem ért egyet – ők a „lejárt” vagy „hiteltelen” politikusok –, hogy kiszorítsa azokat, akikkel szerinte nem lehet legyőzni Orbán Viktort. Pedig Niedermüller szerint ezzel valójában a miniszterelnököt és rendszerét erősítik. Éppen ezért ő maga ebben nem akar részt venni, mert mint mondta, a politikának és a politizálásnak is van moralitása. „Eszembe sem jut senkinek, legkevésbé saját párttársaimnak a háta mögött »üzleteket« kötni” – szögezte le.

Niedermüller Péter szomorúnak nevezte, hogy azok, akik részt vettek ezeken a bizonyos tárgyalásokon, egyszerűen letagadják a nyilvánosság előtt. 

A kifejezetten különutas politikát képviselő LMP társelnöke is részt vett egy olyan találkozón, amelyen az éppen Gyurcsány Ferenc megpuccsolásával hírbe hozott Lengyel László is ott volt. A RTL Klub információját maga Hadházy Ákos társelnök erősítette meg a Magyar Nemzetnek. Elmondta, amikor megválasztották az LMP egyik vezetőjének, párton belül és kívül is egyértelművé tette, hogy az ellenzéki pártoknak beszélniük kell egymással, és ő ezt meg is fogja tenni. Ilyenkor ugyanis el tudja mondani egyrészt azt, hogy kormányváltásról csak akkor lehet beszélni, ha garanciát tudnak vállalni arra, hogy nemcsak a jelenlegi, hanem a 2010 előtti kormányokhoz képest is új irányt tudnak adni az országnak. A másik fontos kérdésnek pedig a választási rendszer átalakítását nevezte, hogy a több százezer külföldre vándorolt magyarnak is megkönnyítsék, hogy voksolni tudjon.

Arra a kérdésünkre, nem érezte-e úgy, hogy a Lengyel Lászlóval is zajló beszélgetés lényegében egy Gyurcsány Ferenc kihagyásával tervezett ellenzéki összeborulást célozna, Hadházy Ákos annyit mondott, hogy nincs itt az ideje a mandátumosztogatási technikák kibeszélésének. Szerinte az ellenzék egyik legnagyobb hibája éppen az, hogy állandóan az a téma, ki, kivel, hol és hogyan. Amennyiben ezt így folytatják, nem lesz kormányváltás 2018-ban – jelentette ki.

Az LMP társelnöke – mint mondta – nagyon károsnak tartaná, ha most arról lenne szó, hogy Gyurcsány Ferenccel vagy nélküle. Azt viszont leszögezte, hogy az ellenzéknek kormánypárti szavazókat kellene megnyernie, ehhez pedig szerinte nem Gyurcsány személye a legalkalmasabb.

Szél Bernadett, az LMP másik társelnöke a Magyar Nemzet kérdésére azt egyértelműen kijelentette, hogy nem változott álláspontjuk, a párt továbbra is önállóan készül a választásokra.

Az Együtt vezetőit még vasárnap, a tisztújító küldöttgyűlés után kérdezték az újságírók. A pártot a Gyurcsány Ferenc által említett találkozó idején még Szigetvári Viktor vezette – írja a Hír TV.

„A DK sorsát illetően soha semmilyen egyeztetésben, kiszorításban nem vettem részt. Az Együtt stratégiája a DK-t érintően világos: az Együttnek más szavazói vannak, új szavazókat kell szerezni. A külön lista elmondja a véleményünket Gyurcsány Ferenc politikai sorsáról” – mondta a korábbi elnök.

Az MSZP pártigazgatója is tagadta, hogy Gyurcsány Ferenc kiszorításán ügyködnek. „Az, hogy Lengyel Lászlónál ki miért találkozik, az Lengyel László döntési kompetenciájában van. Nem hisztizni kell, nem önmagunkról kell beszélni, hanem az országról kell beszélni. Ha valaki úgy érzi, hogy az ő politikája csak addig tart, hogy ő személyesen a saját maga politikai ambícióit hogyan tudja beteljesíteni, akkor az hibát vét, mert nem erről van szó. Arról van szó, hogy pártok igenis leültek, vélhetően más körben is üldögélnek. Azokat kell megkérdezni, akik a kezdeményezéssel élnek, hogy éppen kiket és miért hívnak meg. Szerintem sokkal fontosabb az, hogy a változáshoz nem lehet csak pártos alapon hozzáállni” – jelentette ki Tóbiás József pártigazgató.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.