Egyszerre volt harcias és unalmas a nemzeti konzultáció záróeseményeként megtartott rendezvény, ahol a miniszterelnök is megosztotta gondolatait a hallgatósággal. Bár a Brüsszel-, migráns- és Soros-ellenes retorika a megszokottnál is egy szinttel magasabb fokozatba kapcsolt, tartalmi újdonsággal sem Orbán Viktor, sem politikustársai nem szolgáltak. Örültek a tetszetős makroszámokkal leírható gazdasági sikereknek, és sokadszorra kijelölték, rituálisan megbélyegezték az ellenségeket. „Nem fogjuk hagyni, hogy Soros György nevessen a végén” – összegzett a miniszterelnök, a jövő évi választások kampánya előtti utolsó erőgyűjtésre, nyári szünetre küldve hadseregét.
Jelen esetben nem az elhangzottak tartalma, hanem az apropó érdemel nagyobb figyelmet. Ez pedig az Állítsuk meg Brüsszelt! jelmondattal meghirdetett sokadik nemzeti konzultáció. Először is szögezzük le: a nemzeti konzultáció nem eleve haszontalan intézmény, máshol is bevett politikai eszköz, a Fidesz bevallottan francia minta alapján honosította meg. Jól teszi egy kormány vagy bármelyik politikai erő, ha fontos kérdésekben időről időre kikéri a választó véleményét. Fontos lenne, hogy a véleménynyilvánítás takarékos, közpénzkímélő módon történjék. Ennél is fontosabb, hogy valóban eldöntendő kérdésekről, létező és húsba vágó problémákról kérje a kezdeményező a polgárok állásfoglalását. E tekintetben a Fidesz rossz irányba halad. Az alkotmányozáshoz kapcsolódó konzultáció bármennyire is irányított volt, rákérdezett néhány sarkalatos ügyre, a válaszok pedig nem voltak maguktól értetődőek. Erre hivatkozva tudta például ejteni a Fidesz a gyermekek utáni pluszszavazatok tervét. A mostani nemzeti konzultációról maga Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke ismerte el, hogy a kérdéseire lényegében egyetlen válasz adható. Azt pedig már sokan levezették, hogy olyan szándékokat tulajdonítottak Brüsszelnek, amelyek alighanem szándékos ferdítésen alapultak, vagy alaposan eltúlozták azok jelentőségét. Vagyis a kormány nem bevonni akarta a választókat a döntéshozatalba, nem a véleményükre volt kíváncsi, hanem eszközként használta a konzultációt arra, hogy politikáját úgy tüntesse fel, mint amit az egész ország támogat. Így pedig aki a kormányt bírálja, az Magyarországot támadja.
Különös, de kormánytól független szereplő nem ellenőrizheti, hogy a konzultációról közölt adatok valóságosak-e. Ezt előrebocsátva fogadjuk el azokat, hiszen életszerűnek látszanak. Tehát „minden idők legsikeresebb” nemzeti konzultációján 1 millió 680 ezer választópolgár vett részt, akik szinte kivétel nélkül a kormány álláspontjával egyezően válaszoltak. Vagyis nem akarják, hogy az Európai Unió ránk kényszerítse akaratát olyan ügyekben, mint a betelepítési kvóta vagy az energiaárak meghatározása. Az arány hihető, hiszen a tavalyi kvótanépszavazáson – amelynek emléke a kormányzati kommunikációban mára elenyészett – a résztvevők 98 százaléka értett egyet a kormánnyal. (Igaz, a referendum érvénytelen volt, így hamis az az állítás, hogy az ország 98 százaléka a kormány mögött áll.)
Orbán Viktor tehát a konzultáción részt vevők véleményével igazolta, hitelesítette – kis túlzással: legitimálta – kormánya politikáját, erre fűzte föl egész mondandóját. Csakhogy bármennyire is sok 1 millió 680 ezer ember, a tény tény marad: több mint hatmillió választópolgár nem óhajtott részt venni a kormány játszmájában. Holott a lehetőségre hosszú időn át folyamatosan, az adófizetők pénzét alaposan megcsapoló kampánnyal hívták fel mindannyiunk figyelmét, nem volt menekvés a propagandagépezet elől. Ha a Brüsszellel és a tagállamokkal folytatott, egyébként a többsebességes unió intézményesülésének veszélye miatt most roppant téttel bíró vitákban, egyeztetéseken a konzultáción szerzett felhatalmazására hivatkozik a kormány, hálószaggató öngólt lőhet. Még valaki utánanéz, és rájön: Magyarországon valójában kisebbségi kormányzás zajlik, a nagy többség ugyanis vonakodik beállni a Fidesz mögé. A nemzeti konzultációnak ez legalább annyira hiteles olvasata, mint az, amit a kormánypártoktól hallunk.
Ez persze csak játszadozás a számokkal, aminek akkor lesz igazi súlya, ha a nem kormánypártiak kritikus tömege egyszer csak odaáll valaki mögé. Ennek jelenleg nincs sok jele, de úgy sejtem, a saját tábor szektásítása, hiedelmek és ellenségképek gondolati karanténjába zárása kockázatokat hordoz. Márpedig a szektákra jellemző vakhit kell ahhoz, hogy valaki Orbán Viktor javaslatára csendes imákat mondjon annak az Angela Merkelnek a győzelméért, akit a kormány és sajtója évek óta karaktergyilkol. Még egy csavar a végére: a menekülthelyzet kezelése és az EU válságáért való német felelősség ismeretében nem minden alap nélkül tették ezt.
