Nem minősítés, csak ténymegállapítás, hogy az összes létező (uniós tag) szomszédunk sokkal jobb viszonyra törekszik a fajsúlyos országokkal és magával az európai intézményrendszerrel is, és hogy, hogy nem, mindig győztesen jönnek ki az olyan jogi vitákból, amikor magyar érdekek sérülnek. (Igen, a szlovákok is, akik ugyan velünk közösen mentek bíróságra kvótaügyben, de azért „kvótán kívül”, ámde teátrálisan csak befogadnak pár menekültet, nehogy szó érje a ház elejét.) Szintén ténymegállapítás, hogy bár Pozsonyban és Bukarestben is hajigálják egymásra a parlamenti berendezést (csak képletesen, a valódi bunyókért Kijevig kell menni), nemzetközi porondon összezárnak, és marad a nemzeti érdek.
Miként lehetnénk mi is ügyesebbek a nagypolitikában úgy, hogy közben a végeken élők vagy éppen a határon túli magyarok érdekei se sérüljenek? Erre épp Tusnádon adott elgondolkodtató választ egy, a nyilvánosság előtt halk szavú, ámde fontos ember. Világi Oszkár a leggazdagabb felvidéki magyar, ő a Slovnaft vezére. Szerinte egész egyszerűen meg kell tanulni a másik fejével gondolkodni, nem az ellenséget látni mindenkiben. Szlovákia szerinte ezt csinálja, egész sikeresen.
De a puliszka legalább nem robban. Korondon azt meséli Máthé Imréné, a fazekasművészek fogyatkozó közösségének tagja, hogy a román utazók is meg-megveszik a magyar címeres tányérokat. Sőt, bár készülnek román nevekkel is emléktárgyak, sokan közülük a magyar feliratút választják. Azt mondják, az az eredeti, a hiteles.
Ebben nem lesz vita köztünk.
