A szlovák és a magyar diplomácia útjai

Magyarország annyira bezárta magát az általa teremtett világba, hogy már a külügyeket is belügyként kezeli.

Külön bekezdést illene szentelni a baráti államoknak – de ez nem könnyű feladat. Donald Trump megválasztásától sokat remélt a kormány, de nem jött be a számítása. A súlytalan ázsiai féldiktatúrák mellett Oroszországgal, Törökországgal és Lengyelországgal ápol szívélyes kapcsolatot. Vlagyimir Putyin barátsága egyben oka is az európai államok kritikájának, Lengyelországgal pedig a közös szégyenpad köti össze a magyarokat a több évszázados barátság, a közös vívás és borfogyasztás mellett. A visegrádi négyek fénye is megkopott, Csehország és Szlovákia inkább már az Ausztriával közösen alkotott slavkovi hármas felé kacsingat. Terhessé vált számukra a magyar–lengyel tandem, meg hát inkább húznak az EU magja felé, mint Oroszország irányába.

Szlovákia ugyanakkor kitört a meciari, majd az első Fico-kormány által épített falak mögül. Mindezt a fent említett kvótaperben való érintettség és a V4-tagság ellenére sikerült véghez vinnie, többször deklarálva, mindent alávet annak, hogy a mag-Európa része legyen.

A magyar és a szlovák diplomácia irányvonala közötti különbséget csak részben indokolják a személyiségbeli eltérések. Robert Fico és Orbán Viktor miniszterelnökök hasonló személyiségek – de mintha ellenkező pályát futna be európai megítélésük. Míg Orbán rendszerváltáskori kedvencből Európa „rossz fiúja” lett, addig a Meciar köpönyegéből előbújt Fico szinte a kontinens minden szalonjában szívesen fogadott vendég.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egész pályafutását Orbán Viktorhoz való hűségének köszönheti. 2012 előtt nem volt túl sok köze a külügyekhez, és azóta sem bizonyította rátermettségét. Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter vele szemben karrierdiplomata, aki végigjárta a szakma lépcsőit. Karrierje egyes állomásainak részletezésétől eltekintve elég megjegyezni, hogy sokáig versenyben volt az ENSZ főtitkári posztjáért, és meg is nyerte volna António Guterres előtt, ha az íratlan szabályoknak megfelelően a kelet-európai regionális csoport adta volna az ENSZ első emberét. Lajcák szóvá is tette, hogy a V4 sem volt egységes a támogatásában; és igen, Magyarországra célzott. Kárpótlásul „csak” az ENSZ-közgyűlés elnöke lett.

A magyar kormány nem győzi hangsúlyozni, hogy történelemformáló időket élünk. Ha tényleg komolyan vennék saját szavaikat, biztosan módosítanák a magyar diplomácia arculatát. Ne feledjük, Trianon előtt is csak a lenini Szovjetunió állt a Tanácsköztársaság mellett! Emlékszünk, annak a történetnek mi lett a vége.