Majdnem három évtizedre volt szüksége ahhoz a román társadalomnak, hogy hivatalosan is kimondassék, amit sokan sejtettek: az 1989 végén viharos gyorsasággal lezajló forradalom nem volt más, mint jól szervezett államcsíny. A katonaság segítségével végrehajtott puccs. Még karácsony előtt jelentette be a romániai legfőbb ügyészség katonai részlege, hogy 1989 decemberében az ország történetében egyedülálló összetettségű és mértékű katonai diverzió történt az új hatalom legitimálása érdekében. A bejelentés semmit sem von le a temesvári események értékéből. A puccsisták egyszerűen éltek a váratlanul jött lehetőséggel, és gyorsan rácsatlakoztak.
A legfontosabb egyetemek jogi karainak bevonásával sikerült egyértelműen megállapítani, hogy a Ceausescu diktátorpár elmenekülését követően nem keletkezett hatalmi vákuum, és az országban nem voltak terroristák sem. Az új politikai és katonai vezetők generáltak káoszt ellentétes értelmű parancsokkal, hogy ezzel legitimálják hatalmukat a bel- és külföldi közvélemény előtt. Színház volt az egész, járulékos kárként rengeteg ártatlan ember halálával. A köztévén és a közrádión, de még a katonai távközlési rendszereken is folyamatosan álhíreket közvetítettek a terrorfenyegetésről, országos pánikot keltve. (A mai magyar helyzettel való bárminemű hasonlóság kizárólag a véletlen műve lehet.)
Románia még 1987-ben importált olyan eszközöket, amelyekkel a gépfegyvertűz hangját lehetett utánozni. Különböző diverziókeltési eszközökkel folyamatosan nyomást gyakoroltak a diktátor házaspárt fogva tartó targovistei katonai egységnek a vezetőire, a legfelsőbb katonai körökből érkező parancsok pedig arra vonatkoztak, hogy mindenáron végezzenek velük. Az új vezetés célja az volt, hogy polgárháború látszatát keltse, miközben valójában a védelmi és a belügyi tárcának alárendelt, sőt gyakran ugyanazon minisztériumhoz tartozó egységek csaptak össze. A dossziéban található iratokból kiderül: az 1989. december 22. után hatalomra kerülő politikai és katonai vezetés számos személy megöléséhez, megsebesítéséhez, fizikai és pszichikai károsításához, szabadságától való megfosztásához járult hozzá, ami kimeríti a büntető törvénykönyv emberiesség elleni bűncselekményekre vonatkozó cikkelyeit.
A népfelkelésben és az annak eltérítésével végrehajtott katonai puccs során közel ezer ember halt meg, háromezren megsebesültek. Nagy részük Ceausescuék elmenekülése után esett az összecsapások áldozatául.
A véres eseményeket követően elszaporodtak a „hősök”. Jó pénzért meg lehetett vásárolni az úgynevezett forradalmárigazolványt, amely különféle előjogokkal járt, miközben a valódi áldozatok hozzátartozóit magukra hagyták. Így jártak azok a marosvásárhelyi családok is, amelyeknek egyes tagjait a diktátorpár menekülése előtti este lőtték le a városközpontban. Adrian Hidos (21 éves), Hegyi Lajos (25), Ilie Muntean (30), Bodoni Sándor (33), Pajka Károly (33) és Tamás Ernő (38) gyilkosairól nem tudni semmit. A román–magyar konfliktusról elhíresült városban nem történt meg a szembenézés a múlttal. Annyira nem, hogy eddig ott emlékmű sem épült, még mindig az akkor készített, ideiglenesnek szánt, fakeresztekből összetákolt emlékhely áll a Győzelem téren.
