Ahogy az borítékolható volt, tapinthatóvá vált a feszültség a Közel-Keleten, miután Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Egymást érik a tüntetések, s a radikálisan iszlamista Hamasz, hadüzenetnek nevezve a döntést, azonnal intifádát hirdetett. Szövetségesei is az utolsó pillanatig igyekeztek lebeszélni elhatározásáról az amerikai elnököt. Nyolc tagállam az ENSZ Biztonsági Tanácsa összehívását kezdeményezte, miközben Washington mindössze azzal igyekszik megelőzni a helyzet további kiéleződését, hogy kevesebb lelkesedést kér a döntésnek érthető módon örülő izraeli kormánytól.
Jeruzsálem kérdése Izrael megalapítása óta feszültségek forrása, így Trump e szimbolikus lépéssel darázsfészekbe nyúlt. A döntés nemcsak a palesztin–izraeli viszonyt bonyolítja tovább, hanem szélesebb értelemben is indulatokat szít. A város ugyanis három nagy vallás szimbóluma, így a jelenlegi kényes egyensúly megváltozására zsidók, muszlimok és keresztények milliói kapják fel a fejüket. Főképp úgy, hogy Trump bejelentése az évtizedes status quo felelőtlen, felesleges és durva felrúgása.
Nem véletlen, hogy a Közel-Kelet második világháború utáni felosztásakor az eredeti tervek szerint Jeruzsálem az ENSZ által ellenőrzött szent városként a három nagy vallás együttélésének jelképe lett volna. Ebből a magasztos elképzelésből azonban semmi sem lett, hiszen azt sem Izrael, sem pedig a régió arab államai nem fogadták el. Így aztán rögtön az első, 1948-as háború során Izrael a nyugati, míg Jordánia a keleti részét foglalta el. Az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban a zsidó állam Ciszjordániával együtt Kelet-Jeruzsálemet is elfoglalta, és lassan négy évtizede már az egységes Jeruzsálemet tekinti fővárosának. A világ szemében ugyanakkor Tel-Aviv az, ott működnek a nagykövetségek is, s ha taktikai okokból e kérdésben néhány állam olykor gyakorol is gesztust Izraelnek – mint tette ezt idén áprilisban Oroszország –, akkor is legfeljebb Nyugat-Jeruzsálemről beszél. Nem véletlen, hogy az Izraellel különleges viszonyt ápoló Fehér Ház eddigi urai is legfeljebb ígérgettek, de igyekeztek kerülni ezt a kérdést.
Mindezek tükrében nehezen érthető, miért viselkedett úgy Trump, mint az a bizonyos elefánt a porcelánboltban. Kezdjük azzal, hogy ebben a kérdésben sem Izrael, sem pedig az amerikai zsidó lobbi részéről nem nehezedett rá kibírhatatlan nyomás. Ezek a körök ugyanis egy ilyen lépés lehetséges következményeivel is tisztában vannak, mint ahogy igyekeztek eltéríteni az elnököt választási ígéretének teljesítésétől tanácsadói is. Már csak azért is, mert tudták, hogy egy ilyen lépés nagy eséllyel romba dönti a Fehér Ház talán legkedvesebb külpolitikai ambícióját, az úgynevezett „ultimate deal” tető alá hozását, a közel-keleti béke megteremtését. Trump azonban hajthatatlan maradt. Talán azért, mert fontosabb számára a belpolitika, és a szavazóbázisának derékhadát adó amerikai evangéliumi keresztényeknek akart kedvezni. Ezeknek a Bibliát szó szerint értelmező fundamentalistáknak a vallási meggyőződésükben ugyanis nagyon fontos szerep jut Jeruzsálemnek mint a zsidók fővárosának. Ám az is lehet, hogy csak egyik legnagyobb pénzügyi támogatójának, az izraeli jobboldallal bensőséges viszonyt ápoló Sheldon Adelson kaszinómilliárdosnak járt a kedvében.
Lényegében mindegy. Azzal, hogy a lőporos hordón gyufával játszik, ismét a globális stabilitást fenyegető infantilis egoizmusát, kiszámíthatatlanságát és felelőtlenségét igazolta.
