Útnak indult Rio felé a legnagyobb magyar küldöttség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A sportolók rengeteg szurkoló, családtag és hatalmas médiaérdeklődés mellett keltek útra.

MTI
2016. 07. 30. 7:15

Az esetleges éremszerzéssel kapcsolatban azt mondta: „Nem érzem tehernek a dolgot, inkább pozitívan hat rám. Ugyanakkor azt mindenkinek tudnia kell, hogy nekem ez nem az utolsó olimpiám lesz, inkább a következő három lesz olyan, amikor a pályafutásom csúcsán tudok lenni, de még lehet akár öt, hat, hét olimpiám is.”

Erdei Zsolt ökölvívó 2000-ben Sydneyben bronzérmet szerzett, most Bacskai Balázs edzőjeként utazik az olimpiára: „Kevesebb így az izgalom, mert én már megtettem a magamét. Innen már nem sokat tudok tenni, a lelkiállapoton, esetleg a motiváción tudok segíteni, ha ez hiány lenne. Most a versenyzőn a sor. Szerintem nagyon jól sikerült a felkészülés, akit képességileg meg tudunk verni, azt megverjük, és remélem, azokat is, akik elméletileg jobbak, de a gyakorlat mást fog majd mutatni.„

A Liszt Ferenc repülőtérről 12 órakor száll fel a Rióba tartó gép, amely magyar idő szerint vasárnap hajnali 1 órakor landol a XXXI. nyári olimpiai játékok helyszínén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.