De hogy kerül egy ilyen országba olimpia?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ezt nevezik potyázásnak: Lula brazil elnök Rióba hozta, s utódjának egykori alelnöke nyithatja meg az olimpiát.

MNO
2016. 08. 03. 10:40

Nagyon vallásos csoportok erős befolyást gyakorolnak a kormányra. Fátima Pelaes, a nőügi jogok biztosa például azt sürgeti, hogy a terhességmegszakítás tilalmát akkor is érvényesítsék, ha a nő erőszak áldozata lett.

Temer igyekszik nem szakítani a Lula–Rousseff páros vívmányaival, a komoly szociális juttatásokkal. Körülbelül 40 millió embert emeltek ki így a szegénységből. Az ügyvezető elnök bejelentette a családi szociális juttatás mértékének emelését 12,5 százalékkal, 14 millió család részesül ebben. A havi összeg 14 ezer forintnak felel meg.

Ám Temer kormánya felett is Damoklész kardjaként lebegnek a Petrobras-ügyben folyó korrupciós vizsgálatok, azaz kormányzati tényezők megvesztegetése az olajvállalat részéről megbízások elnyerése fejében. Az egész politikai osztály diszkreditálódott, ám egy tisztulási folyamat kezdete lehet, ha az igazságszolgáltatás felgöngyölíti az ügyet. Fiatal ügyészek csapata vizsgálódik, s nincsenek tekintettel a nagy nevekre.

A nyomott hangulat ellenére az olimpia előtt nincsenek olyan tiltakozások, mint amilyenek a labdarúgó-világbajnokság előtt voltak, bár a 10,5 milliárd eurónak megfelelő beruházások mindenekelőtt a felső és a középosztály által lakott Barra városrésznek jönnek jól. Itt létesült az olimpai park, új metróvonal vezet ide. A vesztesek a város északi részén elterülő nyomornegyedek, ahol erősödnek a drogbandák, hiány van jó oktatási, egészségügyi ellátásból és víztisztító rendszerekből. A helyzet törékeny. Majd kiderül, hogy a játékok megnyitása Temer számára örömünnep lesz-e. Sokak szemében áruló, egy füttykoncert az egész világ előtt kínos lenne – zárja helyzetképét a DPA.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.