Hosszú Katinka kétszeres olimpiai bajnok!

50 m-nél csak 6. volt, majd beindult, és megállíthatatlan volt 100 m háton. Kenderesi Tamás újra legyőzte Michael Phelpst. Csodahajnal.

2016. 08. 09. 3:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jakabos Zsuzsanna, mert róla is essen szó, sajnos nem fért be a legjobb nyolc mezőnyébe, folyamatosan gyengülő úszással futamában az 5., összesítésben a 10. helyen zárt. Mutatunk képeket!

Hétfőn Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke már jelezte, hogy a felszabadultan úszó Hosszú Katinka Rióban mindent megnyerhet. Egyelőre igaza van Sós Csabának, és még hátra van a 200 m vegyes, a 200 m hát és a 200 m pillangó döntője. Mi lesz még itt Rióban?!

Cseh László és Kenderesi Tamás a 200 m pillangó középfutamában volt érdekelt. Cseh László ismét a bravúros utolsó 30 méterének köszönhette a győzelmet. Az első három 50-en szerényebben haladt, két japán ellenfele, sőt, még egy kínai is megszorongatta, olykor kicsit előtte is haladt. Aztán jött az utolsó szakasz, sőt, inkább csak az utolsó 6-8 méter, szokás szerint egyetlen levegővel. Cseh Laci megnyerte a futamot, biztosítva helyét a szerda hajnali döntőben.

Cseh László (M4 Sport): – Először is gratulálok Hosszú Katinkának az újabb aranyérméhez. Én nem voltam eléggé dinamikus, ennél sokkal jobb kell a döntőben. Azt gondoltam, jobb időt úszom, a mostanival nincs keresnivalóm a döntőben, holnapra megpróbáljuk összerakni.

A Cseh Lacit követő Kenderesi Tamás az előfutamban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy legyőzte példaképét, Michael Phelpst. A középfutamban Phelps keményen bekezdett, s ha csak 150 méterig tartott volna a verseny, biztosan ő nyeri, na, de kérem, ott volt a mezőnyben Kenderesi Tamás! S ha már ott volt, legyőzte másodszor is. Kenderesi Tamás 1:53,96-os idővel, egyéni csúccsal az első helyen kvalifikálta magát a döntőbe. Phelps úszik majd mellette az ötösön, a középfutam harmadik legjobbja, Cseh Lászlóé lesz a hármas pálya, a 200 m gyors fináléja miatt mérsékelt teljesítménnyel jelentkező Chad Le Closé a hatos. Döbbenetes felosztás!

– Egész délután azon agyaltam, hogy hogyan kéne ezt a négy hosszt leúszni. Nagyon örülök, hogy nem ért az a baj, mint az Eb-n, és hogy ilyen közönség előtt úszhattam. Nemrég még sérült is voltam, emiatt is lehettem gyengébb az Eb-n. De azóta edzettem nagyon... az utolsó 50-re koncentrálok, de biztos, hogy erősebb rajt lesz – értékelt Kenderesi Tamás az M4 Sporton.

Ha valaki leírná Michael Phelpst, az olvassa újra Kenderesi délutáni nyilatkozatát: – ...Phelps nagyon vitt magával, látszott, hogy próbál kiejteni néhány embert, ebből is látszik, hogy mekkora úszó.

Chad Le Clos is nyilatkozott az M4 Sportnak, ő a 4. idővel döntős, és hát a szám olimpiai bajnoki címvédője: – Két ellenfelem van, megpróbálok a legjobban felkészülni és kiúszni magamból mindent. Örülök, hogy itt vagyok.

Mutatjuk a 200 m pillangó (férfi) döntős mezőnyét, a verseny tehát holnap hajnalban lesz.


Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.