A férfi 200 m gyors középdöntőjében Kozma Dominik révén voltunk érdekeltek mi, magyarok. Az első középdöntőben az amerikai titán, Conor Dwyer megelőzte a nagy öreg (mit szóljunk a harmincon túli Cseh Laciról...?!) német Paul Biedermannt, aki annak idején többek között azzal szerzett magának hírnevet, hogy először győzte le Michael Phelpst ebben a számban. Kozma Dominik egy futamban szerepelt a dél-afrikai világsztár Chad le Clos-val és a kétszeres olimpiai bajnok kínai Szun Janggal. Kozma nem kezdett rosszul, de a táv második felénél elfáradt. Hiába volt negyedik 100-nál, végül – elmaradva az elődöntős idejétől – a 7. helyen ért célba. Kozma Dominik lemaradt a döntőről, a 15. helyen végzett.
– Rossz volt az úszásom. Nem vagyok hozzászokva a késő esti úszáshoz, lehet. Sokat kivett a váltó 100 métere, nem bírtam az esti 200-at úgy, hogy délután még volt egy 200 méter. A rajt után nem voltam eléggé lendületes, 20-25-nél jöttem csak bele. Nem a saját ritmusomat úsztam, elveszett a fokozatosságom, nem csodálom, hogy nem tudtam bejönni a végén – fogalmazott a 15. helyen végzett úszó.
100 pillangón a svéd Sarah Sjöström 55,48-es időeredménnyel, új világcsúccsal győzött. Ugyanitt Szilágyi Liliána korábban búcsúzott a küzdelmektől, a 14. helyen fejezte be szereplését.
A doppingvétség miatt korábban eltiltott orosz Julija Jefimova csodálatosan lehajrázta a szinte végig vezető litván Ruta Mejlutytét 100 m mellen. Ugyanitt Lillia King kvalifikált legjobb idővel a szám döntőjébe. Ezen a távon Sztankovics Anna nem jutott tovább a középdöntőbe.
A brit Adam Peaty tovább javította az előfutamban felállított világrekordját, nagy fölénnyel magabiztosan nyert 100 mellen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!