Melyik szer nyeri a riói doppingversenyt?

A meldonium hamar kifújt, ostoba, aki használja. Az epo, a szteroidok és az igf viszont tovább hasíthat.

A dokumentum lényege, hogy az egyes sportolók korábban levett mintáit kronologikusan adatbázisba rendezik, így teszteredményeik és azok változásai pontosan nyomon követhetők az ellenőrök számára. Egyes sportágakban már 2009 óta szűrik ilyen módon a sportolókat, Magyarországon 2014 óta használják a biológiai útlevet.

A különböző szteroidok nemcsak az edzőteremben súlyokat szaggató izomkolosszusok legjobb barátai, az élsportban meglehetősen gyakran buknak le miattuk a sportolók. Így járt nemrégiben Dombvári Bence is, akinél sztanozololt, vagyis tesztoszteronszármazékot mutatott ki a doppingvizsgálat. Pedig akár három számban is kajakba ülhetett volna Rióban.

Ilja Iljin, Kazahsztán súlyemelő büszkesége Pekingben és Londonban is győzött a 94 kilogrammosok között, Rióban biztosan nem fog. Ahogyan egyik kazah női aranyérmes súlyemelő sem – Majja Maneza, Zulfija Csinsanlo és Szvetlana Podobjedova –, ugyanis mindegyikük londoni mintája szteroidot tartalmazott. A Pekingben női 48 kilogrammban ezüstérmes török Sibel Özkan mintájában Dombvárihoz hasonlóan szintén sztanozolol volt. Érdekes ugyanakkor, hogy ilyen sokan próbálkoznak ezzel az „elavult” szerrel, a sztanozolol ugyanis az 1960–70-es években volt nagy divat, elsősorban a (nehéz)atléták, súlyemelők éltek vele. Viszont akinek volt pénze, hamar átállt másra, ugyanis a szert nagyon sokáig ki lehet mutatni a teszteken. Dombvári is pont azzal védekezett, hogy bolond lett volna ilyen könnyen szűrhető ajzószert választani 2016-ban.

Az epo, vagyis eritropoetin a vérképzést elősegítő hormon: minél aktívabban termeli a testünk, annál gyorsabb a vér oxigénszállító képessége, ettől pedig nő a teljesítmény. Az epo-szint legális növelése miatt járnak magaslati edzőtáborba a nagyobb versenyek előtt az élsportolók. Amióta szintetikusan is elő lehet állítani, hasít a vérdopping, a szert több doppingszakértő szerint szinte lehetetlen kimutatni. Az epo-teszt ráadásul jóval bonyolultabb, mint az átlagos doppingvizsgálat. Viszont a sportolókat nem rettenti el a szűrés, ugyanis egy adag epo felér egy két-három hetes magaslati táborozással is. Szintén epo-növelő hatása van a napjainkban egyre elterjedtebb új technikának, melynek során a sportolók xenongázt lélegeznek be. A módszer egyelőre legális, és 150-160 százalékkal emelheti az epo-termelés szintjét.

Ne feledkezzünk el az amfetaminról sem, melyet az atléták, közülük is a futók, hosszútávfutók kedvelnek leginkább, ugyanis a gyorsaságot és a kitartást igénylő sportágakban alkalmazzák leginkább. A szintetikus növekedési hormon szintén ott lehet a kedvelt ajzószerek között. A legfrissebb magyar doppingeset is ezt mutatja: a Horváth Bence-Szomolányi Máté páros helyét Molnár Péter és Tótka Sándor veszi át a kajakosoknál K-2 200 méteren, előbbiek valamelyikénél talált atipikus mintát a Magyar Antidopping Csoport.

A géndoppingról már sokszor nyilatkoztak szakértők, de az ellenőrök egyelőre bottal ütik a használók nyomát, ugyanis olyan módszerről van szó, melynek során különböző kimutathatatlan anyagokat juttatnak a szervezetbe, és ezek indítják be az állóképességet javító, teljesítményt növelő hormonok termelődését. Ugyanez a helyzet az igf-fel, azaz az inzulinszerű növekedési faktorral is, melyet csak az izomzatból vett mintával lehetne kimutatni, de ezt tiltja a sportjog.

Tiszeker Ágnes úgy véli, Rióban nem bukkannak fel új szerek, a régiek új generációit, megváltozott kémiai szerkezetét, a „dizájnervegyületeket” kell majd keresniük az ellenőröknek. Mióta egyébként elkezdték újraellenőrizni a pekingi és a londoni mintákat, sorra buknak le a sportolók, köztük rengeteg érmes is. Augusztus 5-éig, vagyis a riói megnyitóig szerinte még számos új pozitív mintát találnak majd a laborok, de onnantól az olimpia idején már csak a most levett mintákra koncentrálnak egy ideig. A riói laboratórium engedélyét ugyan egy időre felfüggesztette a WADA, de ez nem a technikai felkészületlenség miatt történt. Egyszerűen kevés munkatársuk volt ahhoz, hogy teljes értékű munkát tudjanak végezni a nyári játékok idején; ezért a kölni, montréali és lausanne-i laborokból kaptak segítséget.

A Magyar Antidopping Csoport vezetője milliószor elmondta már, az illegális doppinglaborokkal képtelenség lépést tartani, a WADA sem képes erre. Gyakorlatilag olyan kisüzemekről van szó, mint a kábítószerlaborok, ahol iszonyatos mennyiségű pénzből sportolói megrendelésre állítják elő a teljesítményfokozókat. Ezt leginkább a világtól elzárt helyeken, leginkább a Távol-Keleten, Thaiföldön, Kínában vagy Indiában lehet megtenni. Persze nem csak itt lehet csendben kotyvasztani: az USA-ban is találtak már „NASA-szintű” labort. Ezekben egyre jobb minőségű szereket állítanak elő, így a doppingellenőrök a legtöbb esetben csak a jéghegy csúcsát kaparásszák. Az orosz atléták esete egészen kivételes volt, de persze ott is csak akkor robbant az ügy, amikor egy sportoló elkezdett szivárogtatni.

1904, St. Louis: Thomas Hicks (USA) a maratoni futás győztese volt. Több milligramm sztrichnint adott neki edzője, majd brandyt. Amikor célba ért, összerogyott, a keverék majdnem végzett vele.

1960, Róma: Knud Enemark Jensen (Dánia) amfetaminnal próbálkozott, de olyan adagot vett be, hogy verseny közben holtan zuhant le kerékpárjáról. Ő az olimpiák történetének egyetlen dopping következtében elhunyt versenyzője.

1968, Mexikóváros: Hans-Gunnar Liljenwall (Svédország) öttusázó egészen hajmeresztő módon doppingolta magát. A lövészet előtt legurított néhány korsó sört, végül harmadik lett összetettben. Ő az első olimpikon, akitől doppingteszt alapján vették el érmét.

1972, München: Rick DeMont (USA) 16 évesen csapott elsőként a célba 400 vegyesen, de nem sokáig örülhetett. Efedrint használt, állítólag az asztmája miatt. Azonnal elvették tőle az aranyérmet, és egyetlen számban sem indulhatott Münchenben. Sajnálhatta, ugyanis 1500 gyorson ekkoriban ő volt a világcsúcstartó.

1988, Szöul: Ben Johnson (USA) megnyerte a 100 méteres síkfutást, majd kiderült, hogy sztanozolol volt a szervezetében. A második helyezett Carl Lewis kapta így az aranyérmet, de utóbb róla is kiderült, hogy tiltott teljesítményfokozóval élt. Ő mégis megtarthatta az érmét.

2000, Sydney: Marion Jones (USA) a világ egyik legismertebb női futója, ezért is szólt hatalmasat, amikor lebukott anabolikus szteroiddal (thg). Ugrott minden medáliája, pedig a 100 és a 200 méteres síkfutást is ő nyerte, és a 4×400-as váltó tagjaként is nyert aranyat.

2004, Athén, a magyarok doppingolimpiája. Annus Adrián kalapácsvetésben győzött, de elmulasztotta a kötelező doppingvizsgálatot, és az ellenőrök lakhelyén is hiába keresték, így elvették az érmét. A diszkoszvető Fazekas Róbert szintén első helyen végzett, de nem adott elégséges mennyiségű mintát, így ő is búcsút vehetett aranyérmétől.

2008, Peking: Rasíd Ramzi (Bahrein) többszörös világbajnok volt már, amikor megnyerte az olimpiát Pekingben. Viszont A és B tesztje is pozitív lett a marokkói születésű középtávfutónak, epo-t mutattak ki a szervezetében, így elvették tőle első helyét.