Doppinggyanú a kajakosoknál, változik a csapat

A riói olimpia kapujában újabb kajakos doppingesetek kerültek napvilágra.

MNO
2016. 08. 01. 22:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfői ülésén a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS) kapott információk ismeretében, a szakmai vezetés előterjesztése alapján úgy döntött, hogy a riói olimpiára utazó férfi kajakversenyzők névsorát megváltoztatja.

Az elnökségi ülésen kiderült, hogy a MACS-tól kapott jelzés alapján két válogatott versenyző produkált fejenként három-három atipikus mintát, amely nem minősül doppingvétségnek, ennek ellenére a MACS-tól írásban kapott és a dr. Tiszeker Ágnes elnök által szóban is megerősített információk egyértelműsítik, hogy tiltott szer van a szervezetükben.

A hírlevél szerint az egyik sportoló mintája annyira alátámasztotta a tiltott szer használatának gyanúját, hogy a mintát a vizsgáló laboratórium tovább is küldte a WADA referencialaboratóriumába, Londonba.

A másik kajakos mintája is egyértelműen atipikus eredményt mutat, a vizsgálatot végző laboratórium ezért az ő esetében további mintavételeket és vizsgálatokat javasolt. A versenyzők ellen a MACS egyelőre nem indított eljárást, de a kajak-kenu szövetség elnöksége úgy döntött, hogy precedenst teremt és újabb szintre emeli a tiszta sportért vívott harcot. Bár a két versenyző jogilag nem követett el doppingvétséget, a szervezetükben megállapíthatóan szintetikus növekedési hormont találtak, ezért fegyelmi eljárás indul ellenük és a döntés értelmében kikerülnek az olimpiai csapatból.

Egyben határozat született arról is, hogy az olimpiára utazó férfi kajakos versenyzők névsorát Csabai Edvin szakmai igazgató javaslata alapján kiegészíti a K-2 200 méteren világbajnoki címvédő Molnár Péter és Tótka Sándor versenyzőkkel.

Ez alapján kikövetkeztethető, hogy az ügyben a K-2 200 méteren indulási jogot szerző, Eb-ezüstérmes Horváth Bence és Szomolányi Máté érintett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.