Rettentően besűrűsödött a világ vízilabdázásának élmezőnye, aminek talán a 2008-as pekingi olimpia volt a kiindulópontja. Ismeretes, sorozatban harmadszor akkor nyert a Kemény Dénes vezette férfiválogatott olimpiát. Jól is csengett a szlogen, hogy „vízilabdában mi vagyunk a császárok”, de ma már ezt egyre több csapat szeretné elmondani magáról, és tesz is érte. A magyar vízilabdázás nimbusza 2008 óta kopott valamicskét, a mi szintünkre vagy még nálunk is följebb emelkedett – illetve jött vissza – kilenc válogatott, egyikük, Szerbia most mintha ki is emelkedne. Kaptunk is a fejünkre számos olvasótól, amikor papírra vetettük: Magyarország nem az aranyéremért megy a riói olimpiára. Márpedig ezt maga Benedek Tibor, a nemzetközi vízilabdázás viszonyait talán legjobban ismerő magyar szakember mondta. Összeállításunkban annak járunk utána, mi történt válogatott szinten a világ vízilabdázásában a világversenyeken elért helyezéseket tekintve, van ugyanis egy gyanúnk, hogy egyre kevésbé számít aranyesélyesnek a mi csapatunk, nem is feltétlenül a gyengülése miatt, hanem mert rettentően megnőtt az erős ellenfelek száma. Tendenciaelemzésünk kiindulópontja 2008 lesz. (A nemzetközi tornák közé nem számítottuk a hullámzó presztízsű Világligát.)
Szerbia: Amióta az eszünket tudjuk, Jugoszlávia, illetve a szerbek mindig a legnagyobb ellenfeleink között voltak. 2008-ban aztán leblokkoltak az olimpiai elődöntőben az előzetesen jóval gyengébbnek tartott USA ellen – rossz nyelvek szerint kellett már egy igazi nagyhatalom a sportágba –, így a csapatnak meg kellett elégednie a bronzéremmel. A 2009-es római világbajnokságot azonban megnyerték, a 2010-es zágrábi Eb-n megint bronzérmesek voltak, 2011-ben Sanghajban (vb-)ezüst termett nekik, a londoni olimpián 2012-ben megint bronz – az eindhoveni Eb-arany évében; a 2013-as vb-n egy hetedik hely, de az olimpiasokk után mindössze egy tornát „eldobó” szerbek a 2014-es budapesti Eb-n már újra teljes fegyverzetükben tündököltek (arany), hogy aztán lendületből megnyerjék a kazanyi világbajnokságot (2015), az idén tavaszi belgrádi póló-Eb-t, és végül – Szerbia történetében először – az ötkarikás arany bezsebelése után a „szerb Benedek Tibor”, Dejan Savic medencébe ugorhasson. Ők most a császárok Európában és a világon is.
Montenegró: 2006-ban voltak, akik Szerbia-Montenegró „ország” (Kis-Jugoszlávia) felbomlása után abban reménykedtek, hogy két félkarú óriással azért könnyebben elbánhatunk. Hát nem így történt. A pekingi olimpia előtt bombameglepetésre Eb-t nyertek, hogy aztán az olimpián eljussanak az elődöntőig (4. hely). Jött 2009 és Róma, ahol a nyolcaddöntőt elnagyképűsködték a németek ellen (9. hely), hogy aztán a 2010-es Eb-n a négy közé jutásért iszonyatosan megizzasszák Szerbiát (5-6, 5. hely). 2011-ben Horvátország nyomta őket víz alá (7. hely), majd jött a 2012-es Eb-ezüst (!), az olimpiai 4. hely, 2013-ban a vb-ezüst, 2014-ben Eb-4. hely, tavaly egy vb-5., az idén Eb-ezüst és olimpiai 4. hely. A legközvetlenebb elit tagja.
Horvátország: Ha délnyugati szomszédunkra tekintünk, tudhattuk volna, hogy Jugoszlávia szétesésével megannyi vízilabda-óriás ország születik London olimpiai bajnoka erre a legékesebb bizonyíték Rio aranyérmese mellett. Az „Árpád-kockásokat” Pekingben Montenegró és Spanyolország küldte a 6. helyre, hogy aztán a 2009-es vb-ről már egy bronzzal, a 2010-es Eb-ről pedig már arannyal távozzanak. A 2011-es vb-n már megint ott látjuk őket a dobogón (bronz), hogy aztán bombameglepetésre a 9. helyre küldjék őket a németek a londoni olimpia előtti Eb-n. A 2012-es olimpia ugye aranyat termett nekik, hogy aztán a barcelonai vb-ről is éremmel távozzanak. 2014-ben a már újra feltörekvő görögökkel szemben lettek 5.-ek, tavaly vb-döntőt buktak a szerbekkel szemben, hogy aztán az olimpia előtti Eb-t megint elszúrják (7. hely). Rióban ők voltak a szerbek áldozatai.
Olaszország: A Kemény-korszak londoni lezárói mindig is ott ólálkodtak a dobogó körül, de 2008-ban igen mélyről indultak. Pekingben ők adtak lendületet az USA-nak azzal, hogy voltak szívesek kikapni tőlük rögtön az elején (9. hely), hogy aztán a román vízilabdázás alkonyán keleti szomszédainktól kikapva még ezt az olimpiai helyezést is alulmúlják (11. hely). A 2010-es Eb-n átvágtattak a mezőnyön – rajtunk is –, és meg sem álltak az ezüstéremig, 2011-ben pedig Olaszország lett a világbajnok – hosszabbításos mérkőzésen gyűrve le Szerbiát. A londoni olimpia előtti Eb-n ellenünk bukták el a bronzmérkőzést, hogy aztán a londoni negyeddöntőben mindenért visszavágjanak, esélyünk sem volt a négy közé jutásra, Olaszország pedig döntőt játszott. Következett az újabb olimpiai ciklus, az öt világversenyt két bronzzal, két negyedik hellyel és egy hatodikkal abszolválták az azzurrók, a legjobb teljesítménnyel a mostani olimpián rukkoltak elő.
Spanyolország: Az „elmúlt nyolc évből” viszonylag kevés fájó emléket őrzünk velük kapcsolatban, pedig mára ők is visszakapaszkodtak a világelitbe. A pekingi olimpián a szerbek lökték őket a horvátok karjai közé, ahol aztán helytálltak, 5.-ként végeztek. A 2009-es vb-n a döntőig meg sem álltak, hogy aztán megint eljátsszák Szerbia kedvenc ellenfelének hálátlan szerepét. A 2010-es Eb-n elért 8. helyükre nem lehetnek igazán büszkék, ám a Londont megelőző vb-n megküzdöttek az USA-val az 5. helyezésért, hogy aztán 2012-ben jó időre kitessékeljék a világelitből Romániát (Eb-7. hely, olimpiai 6. hely). A most lezárult olimpiai ciklust az 5. és a 7. helyezés között ingázva töltötték, de minden tornán vannak figyelemre méltó eredményeik: Rióban például porig alázták a későbbi döntős horvátokat, és leikszeltek Montenegróval.
Görögország: A hárommal ezelőtti olimpiai ciklust egy pekingi 7. hellyel zárták, ezt követően egy kicsit mintha eltűntek volna a térképről. A római (’09) és a sanghaji (’11) vb-n ott sem voltak, a 2010-es Eb-n (9.) Románia és Németország is előttük végzett, hogy aztán a London előtti Eb-n már egy 6. hellyel jelentkezzenek, megszorongatva minket, az olaszokat és Montenegrót is. Londont kicsit megint elszúrták (9.), de már ott voltak, a ’13-as barcelonai vb-n pedig képesek voltak Montenegró és Spanyolország legyőzésére is, hatodikként zártak. Ugyanez történt Afrudakiszékkal a ’14-es Eb-n, Kazanyban (’15) viszont felállhattak a dobogóra, a csoportban az olaszokat verve lettek elsők. Formájukat átmentették az idei Eb-re is, ez elég volt a 4. helyre, hogy aztán az olimpián a későbbi bronzérmes olaszok visszaadják a korábban felvett kölcsönt (6.).
USA: Mint említettük, nagy áttörést hozott a világ vízilabdázásában az Amerikai Egyesült Államok döntőbe kerülése Pekingben (2008), a világ elhitte, hogy ez a szép sport nem csak Dél-Európáé és a keleti blokk déli feléé. Az olimpiai ezüst után a vb-n is elődöntőbe kerültek az amerikaiak (4. hely), és Sanghajban (2011) is megcsípték a hatodik helyet. Londonban, még mindig az elit társaságban 8.-ként végeztek, de 2013-ban még eggyel hátrébb. Kazanyból (vb, 2015) 7.-ként térhettek haza, az olimpiáról 10.-ként.
Ausztrália: Ugye kevesen gondolták a riói olimpia előtt, hogy meggyűlik a bajunk a kengurukkal? Pedig Benedek Tibor megmondta, hogy így lesz, volt már rossz tapasztalata A világ nagyot nézett, amikor a pekingi olimpián leikszeltek az olaszokkal, sőt még előttük is végeztek, a 8. helyen. Jött aztán Róma (2009) egy 10. hellyel és a sanghaji vb egy 9.-kel, de a londoni olimpián már a szerbeket szorongatták és minket is, az USA-t pedig megverték a 7. helyért. Ebben az olimpiai ciklusban mindkét vb-n 8. helyen zártak, de már a legjobbaktól sincsenek két-három gólnál nagyobb távolságra. Kellemetlen emlékként vihetjük magunkkal mind a 2013-as vb-, mind a riói csoportmeccs döntetlenjét velük. Az olimpián a 9. helyen zártak, köszönhetően a csoportunkban látott döntetlencunaminak és a szerbek rafinált taktikázásának az eredményekkel.
Brazília: Készülve az olimpiára, erre a ciklusra erősödött meg jelentősen a vízilabda-válogatott, mármint a férfi. Náluk edző az egykori délszláv sikerkapitány Ratko Rudic, hozzájuk „igazolt” a korábbi spanyol vb- és Eb-érmes Felipe Perrone, a szerb színeket korábban erősítő kapus, Slobodan Soro, valamint a Barcelona horvát gólzsákja, Josip Vrlic is brazilként pólózott a játékokon. Nagy vállalkozás a braziloké – a tréner használta ezeket a szavakat –, hiszen 2010-ig gyakorlatilag „alig” volt férfiválogatott, a 2009-es vb-ről 13.-ként távoztak – még Kínától is simán kikaptak –, a 2011-esről 14.-ként, a 2013-asra ki sem jutottak (Kanada és az USA volt ott), mígnem 2015-ben egy 10. hellyel sikerült magukat észrevétetni. Az olimpián egy csoportban voltunk velük, és akár taktikai vereség volt, akár nem, a szerbeknek sikerült kikapniuk a házigazdáktól, és bár mi simán vertük őket, Ausztráliát is elkapták. A későbbi olimpiai döntős horvátoktól csak négy góllal kaptak ki a negyeddöntőben, végül a 8. helyen zártak, ez történelmi siker. Nyilván azon is múlnak a továbbiak, hogy marad-e az „import”, illetve lesz-e valamilyen felhajtóereje a sportágra nézve Brazíliában.
MAGYARORSZÁG: Szóval vízilabdában mi voltunk a császárok, és ezt nagyjából 2012-ig igaznak is hihettük. Megnyertük a 2008-as olimpiát, de már csak 5.-ként zártunk a 2009-es vb-n (megint a szerbek ), 4.-ként a 2010-es Eb-n (megint a szerbek ), 4.-ként a 2011-es vb-n (az elődöntőben megint a szerbek ), bronzérmesek lettünk a London előtti Eb-n, hogy aztán a bronzmeccsen elvert olaszok visszavágjanak mindenért az olimpiai negyeddöntőben. Szerbia is összeomlott az olimpia után egy rövid időre, a kegyelmi pillanatot kihasználva hazánk a ciklusrajton bombameglepetésre világbajnok lett, majd jött egy Eb-ezüst (megint a szerbek ), egy vb-6. hely, az olimpiát megelőzően pedig megint egy Eb-bronz, hogy a kontinensviadal után az olimpián is megismételjük a négy évvel ezelőtti teljesítményt (5.).
Lássuk mindezt ábrán!
Ejthettünk volna szót összeállításunkban a német, a román, az orosz vagy a kanadai pólóválogatottról, de úgy tűnik, tőlük egy időre elbúcsúzik a világelit, amely viszont rettentően felzárkózott ránk, Szerbia pedig – szintén Benedek Tibor szavait idéznénk – jelenleg egy másik dimenzióban vízilabdázik.
