- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Egy „megtért bujdosó” panaszai, avagy a civilizációk védelmében

Mint a moziban

A kakas és a tigris

Röviden

Emberölés a vád a mentőápoló ellen

Sírrongálás: elhúzódó vizsgálat

Olaszországot is eléri a terror?
Fokozták a készenlétet Olaszországban, miután a londoni merényleteket követő internetes üzenetben Dániát és Itáliát jelölték meg következő célpontként. Silvio Berlusconi kormányfő háromszáz Irakban szolgáló olasz katona hazahívását ígérte szeptemberre.

Két jegyzője van Józsefvárosnak
Józsefvárosnak jelenleg két jegyzője is van: Xantus Judit, akit két évvel ezelőtti menesztése után nemrég visszahelyezett állásába a bíróság, és Rónayné Vojnovics Ibolya, akit a képviselő-testület baloldali többsége csütörtökön csak a munkavégzés alól men

Összmagyar református egység

Röviden

Megszakadt a veretlenség
Lassan oda jutunk, hogy férfi vízilabda-válogatottunk minden vereségét a „sporttörténeti” jelzővel illethetjük. A közép-európai idő szerint vasárnapra virradóra a horvátoktól New Yorkban elszenvedett 7-9 különlegességét az adja, hogy ezt megel

Melegen ajánlják

Isten hozott a nagytáborban!
Dél-Dunántúl egyik legháborítatlanabb természetvédelmi területén, a Somogyfajsz melletti Hét malom-völgyben vert tábort a hét végén a Magyar Cserkészszövetség 1. számú cserkészkerülete. A Somogy Természetvédelmi Egyesület védnöksége alatt álló területen e

Kalapács alá kerül a maradék közvagyon

Röviden

Mélyponton a hazai cégalapítási kedv

A sikertelenség prófétái

Megkezdi a starteljárást a Discovery személyzete

Melegen ajánlják

Fontos híreink
Frontális baleset történt a Ferihegyre vezető úton

Halálos tömegbaleset történt Japánban, sokan megsérültek

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Érkezik a hidegfront, meghozza a telet
Száraz és hideg időre kell számítani.

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben
A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Hiába gáncsoskodott a Tisza-szigetként működő szervezet, a magyar tudomány előretörése megállíthatatlan
Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

Nemcsak lopott, ütött is: magyar állampolgárt vittek el a bécsi rendőrök
A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.
Külföldi híreink

Trump: Zelenszkijnek nincs semmije, amíg én nem hagyom jóvá
Az Egyesült Államok elnöke és az ukrán elnök várhatóan vasárnap találkozik Floridában.

Késes támadás történt Párizsban
Egy férfi három különböző metróállomáson támadt áldozataira.

Választásokra készül a válságba süllyedt Mianmar
A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Minden a szarvasaganccsal kezdődött
Fejezetek a mezszponzorok és a külföldi futballklubok kapcsolatából.

A baloldal gazdaságpolitikája egy evolúciós termék
A baloldali gazdaságpolitika egy az egyben ugyanaz, mint Bokros alatt, Kádár alatt, Kun Béla alatt és Magyar Péter álmaiban.

Robert C. Castel: Fordítsuk meg a sakktáblát!
Alaptalan optimizmus, hogy végül Ukrajna lesz a háború igazi győztese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
