- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Verespatak nem izgatja Persányit?

Magyar feltalálók sikere

Korábbi bűntársai ölték meg a tolvajt

A magas infláció árt a gazdaságnak

Sportolók az igenért

Felkapott a személyi kölcsön

Ittasan okozott tragédiát a tanár

A közrádiót támadja Újhelyi István

Szerb háborús bűnösök szabadlábon

Zsinat dönt a magyar nyelvű misékről

Röviden

Szonda Ipsos: Ismét lendületben a Fidesz
A Szonda Ipsos novemberi közvélemény-kutatása azt mutatja, hogy megállt az MSZP- és a Fidesz-szavazók arányának kiegyenlítődése, a nagyobbik ellenzéki párt szavazói erőre kaptak.

Kizárt a tűzparancs?

Az összetartozást szentesíteni kell
Kettéosztott az ország. Az erkölcs és az ego harcol egymással. Naponta hallunk érveket a kettős állampolgárság mellett, és számtani adatokat ellene, de lehet-e ilyen összevetésben mérlegelni? Balczó András, Kű Lajos, Hargitai András, Buzánszky Jenő, Grosi

Röviden

Draskovics szerint nincs evaügy

Vita Románia csatlakozásáról
Gál Kinga, az Európai Néppárt parlamenti képviselője, a Románia–Európai Parlament vegyes bizottság első alelnöke 16 módosító indítványt írt a Romániát tárgyaló jelentéshez azzal a céllal, hogy Románia csatlakozását a teljesítménye alapján ítéljék me

Meglelték a fekete dobozt

Nincs veszélyben a Margit-kórház

Fontos híreink
Györfi Pál szerint különösen veszélyes szilveszter közeleg, de jó hírt is közölt

„A segítséget oda visszük, ahol a legnagyobb szükség van rá” – Kárpátalján segít a Fidelitas Angyalszárny

Zelenszkij a háborúpárti vezetőkkel egyeztet, mielőtt Trumphoz megy

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szentkirályi Alexandra: Mi, nők, nem kérünk Magyar Péterből!
Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

Orbán Viktor: A Jóisten békességre teremtette az embereket, nem háborúra + videó
A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a háborúellenes gyűléseken.

Orbán Viktort már másfél millióan követik a Facebookon
Egy év alatt több mint 200 ezer fővel tudta növelni a követőbázisát.

Itt van Orbán Viktor első negyedéve képekben, mutatjuk!
A kormányfőnek nem csak munkájába, hanem kikapcsolódásába is betekinthetünk.
Külföldi híreink

Kormányzati hivatalokban tartott razziát az ukrán korrupcióellenes hatóság
A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

Menczer Tamás: Ha Brüsszel dönt, ránk is ez vár
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

Zelenszkij és Merz egyeztetett
A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Verdi monumentális operaremekei a Margitszigeten
Új operabemutatókat, közte A trubadúrt és a Parasztbecsületet kínálja a Margitszigeti Színház 2026-os évada.

Ennél őrültebb mérkőzéssel aligha folytatódhatott volna a darts-vb
Kialakult az első nyolcaddöntő párosítása, kövesse velünk élőben a PDC-dartsvilágbajnokság szombat délutáni eseményeit!

Béremelési hullám jön: nemcsak a minimálbéresek járnak jól
Nem minden juttatás kötődik a legkisebb keresetekhez
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
