Élsportolók adták nevüket, hitelüket a Magyarok Világszövetségének székházában szerdán, hogy kifejezzék a teljes magyarság öszszetartozását. Patrubány Miklós, a világszövetség elnöke nem tagadja, az ötlet nem tőle származik, a Felvidékről indult a kezdeményezés, de boldogan adtak teret neki, s a nemzet büszkeségei, akiknek tiszteletére több ezer alkalommal csendült fel a magyar Himnusz, örömmel vállalták a támogatást. Persze, nem csupán ők éreznek így, mindössze az idő rövidsége miatt alakult úgy, hogy ők kilencen írták alá a kettős állampolgárságot támogató nyilatkozatot. Az elnök régi álmáról beszél, egy összmagyar sporteseményről, amelyen határoktól függetlenül valamennyi magyar sportoló elindulhatna, aki lelkében magyarnak érzi magát.
A terv eddig csak apró részletében vált valóra. Az egykori ferencvárosi válogatott labdarúgó, Kű Lajos a Kárpát-medencei iskolák részére már megszervezte az összmagyar diákfocit, amelynek létjogosultságát a 250 induló csapat igazolta. Kű Lajos elérzékenyülten beszélt azokról a tornákról, ahol az összetartozás nem csupán elméleti kérdés. A nemzeti összetartozás-tudatot említette a legfontosabbnak az Aranycsapat legendás játékosa, Buzánszky Jenő is, aki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal jár rendszeresen Erdélybe, s ezeken az utakon érezte leginkább azt, mennyire fontos is a közös tudat, amelyet végre kifejezhetünk.
A korábbi világbajnok, világcsúcstartó vegyes úszó, Hargitai András pátosz nélkül, prózaian fogalmazta meg gondolatait: „Amikor elkezdtem úszni, fel sem merült bennem, hogy másért is tenném, mint magamért. Én akartam győzni, és eleinte csak ez érdekelt. Később aztán a sikerekkel rájöttem, hogy ez a klubomnak is fontos, s amikor már nemzetközi versenyeken indultam, akkor éreztem meg, hogy egy ország figyel rám. Hogy a nemzet még ennél is több, az akkor tudatosult bennem, amikor rákérdeztek, hogy a vezetéknevem utal-e a származásomra. Aki nem volt még Erdélyben vagy a Felvidéken, aki nem járt még a Hargitán, az nem érezheti át igazán a súlyát, mit is jelent magyarnak lenni. Most óriási lehetőség előtt állunk, megváltoztathatjuk a történelmet, s ha igent mondunk, akkor tiszta szívvel vállalhatjuk magyarságunkat.” A vegyes úszás első világbajnokától Balczó András, az öttusa halhatatlanja – akit a nemzetközi szövetség az elmúlt évszázad legjobbjának választott – vette át a szót: „Megdöbbent az az elszánt megtagadás, amellyel arra akarnak buzdítani, hogy Káinként vélekedjünk. Sírhatnékom és káromkodhatnékom támad, amikor azt hallom, hogy tagadjuk meg azokat a magyarokat, akiket elszakított a történelem. Egy dologban biztos vagyok, december 5-e sorsfordító nap lesz, ezután nem élhetünk úgy, mint eddig. Vagy szégyenkeznünk kell, mert ezt érdemeljük, vagy egymásra találunk, és ismét büszkék lehetünk.”
A legeredményesebb magyar csapatjátékot Kásás Zoltán világbajnok képviselte, aki augusztusban Athénban Kemény Dénes pályaedzőjeként segítette olimpiai bajnoki címhez a pólósokat. „Előttem egy kép: ha
a nem győz a népszavazáson, akkor attól kezdve csak lehajtott fejjel, vádló tekintetek között mehetünk Erdélybe vagy a Kárpát-medence más részeire – vallott aggodalmáról Kásás Zoltán. – Mert kérdéses sem lehet, a határokon túl élő magyarok hozzánk tartoznak, s ezt szentesíteni is kell.”
Mészöly Kálmán, a legendás hátvéd és sikeres szövetségi kapitány sem érez mostanság felhőtlen boldogságot, s elkeserítőnek tartja, hogy erre az összejövetelre és a közös közleményre sor kellett kerüljön: „Szomorú vagyok, hogy ezért egyáltalán kampányolni kell. A határokon túl élő magyarokkal természetes sorsközösséget kellene vállalni, s normális helyzetben fel sem merülhetne ilyen kérdés. De optimista vagyok, s bízom benne, hogy 1920 után ismét felemelhetjük a fejünket.”
A négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, Kulcsár Győző személyes példával illusztrálta, miért is ostobaság félni a kettős állampolgárság megadásától. Sikereit követően nyolc évig dolgozott Olaszországban, s lánya ott ment férjhez, jelenleg is kint él, így Kulcsár unokái kettős állampolgárok: „Ez sem tehertétel az itthoniaknak, miként a határokon túl élő többi magyar sem lesz az. Azzal minden ország csak nyer, ha kiszélesíti hátországát, ha a nagyvilágban mindenhol számíthat azokra a magyarokra, akik vállalják az összetartozást.”
Érdemes megfontolni szavaikat, hiszen olyan emberek fogalmazták meg a gondolataikat, akik a maguk módján eljutottak a világhírnévig, talán éppen azért, mert tisztában vannak vele – miként Thomas Mann üzente a Mario és a varázslón keresztül –, a tagadás nem vezet sehová, csak az igen, az akarat hozhat sikert. Ahogy az Aranycsapat kapusa, Grosics Gyula a közleményből idézve tudatosította: „Újra együtt: magyar állampolgárságot minden magyarnak!”
origo.hu
Mohács, Berlin, Szent István – Évszámok, amiket illene tudni
