A Nemzetközi Olimpiai Bizottság március 24-én jelentette be, hogy augusztusban nem rendezik meg a tokiói ötkarikás játékokat, és az eseményt jövőre nyárra halasztják. A modern kori olimpiák 1896 íródó történetében még sosem volt példa halasztásra, és a játékok csak a világháborúk miatt maradtak el. Idén egymást érték a kútba esett világversenyek, közte a részben magyar rendezésű labdarúgó Eb is, amelynek négy mérkőzését a Puskás Arénában tartották volna. Ezt a tornát is jövő nyárra tették át.
Márciustól hónapokra leállt a sportélet a világban, amely a nagy nézettségű csapatsportágakban (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda) különösen érzékenyen érintette a klubokat, hiszen nem csak a jegybevételektől estek el, a televíziós szerződésben foglalt kötelezettségeiknek sem tudtak eleget tenni. A futballbajnokságok aztán májustól újraindultak, de a legtöbb országban zárt kapuk mögött.
A Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc csapat Lisszabonban találkozott elzárva a külvilágtól, az egyenes kieséses folytatásban egy meccsen dőlt el a továbbjutás, ez is példa nélküli.
Az Európai Labdarúgó-szövetség ugyanakkor a napokban úgy döntött, hogy szeptember 24-én a Puskás Arénában a Bayern München–Sevilla európai Szuperkupa-mérkőzésre húszezer szurkoló bemehet; a stadion 67 ezer fős kapacitásának harminc százalékát ki lehet használni.
A Formula–1-es vb a tervezett márciusi rajt helyett június elején kezdődött meg. Eddig valamennyi futamot a nézők kizárásával rendezték meg, a pilóták pedig egyfajta buborékban élik az életüket, hogy elkerüljék a fertőzést. Így is megtörtént a baj: Sergio Pérez pozitív tesztet produkált, ám megúszta annyival, hogy két versenyt ki kellett hagynia.

A járvány a sportolókat sem kerüli el, márciusban kilenc magyar úszóról derült ki, hogy elkapta a vírust, köztük a világbajnok Kapás Boglárka (képünkön), aki a közösségi oldalán megosztott videóban jelentette be a hírt.
A sportszövetségek és a klubok jellemzően nem nevesítik az érintetteket, a Magyar Birkózószövetség is csak arról számolt be csütörtökön, hogy a válogatott négy tagja megfertőződött. Mások mellett elkapta a vírust a Puskás Akadémia több labdarúgója is, így a felcsútiak az Európa-ligában csak erősen tartalékosan tudtak kiállni, ki is estek. Bár óvatosan újraindult a sportélet, szombaton megkezdődött a Tour de France kerékpáros-körverseny, hétfőn pedig a US Open tenisz Grand Slam-torna. Bárkiről bármikor kiderülhet, hogy fertőzött, és ez nem megnyugtató.