Magyar oázis nézőknek, légiósoknak, ez az NB I a rajt előtt

Több szempontból is rendhagyó az NB I holnap megkezdődő 2020–21-es idénye. Profi labdarúgásunkban először nem korlátozza szövetségi szabályozás a légió­sok számát, s szinte egész Európában egyedülálló módon a szurkolók is kötetlenül hódolhatnak a szenvedélyüknek. Az elsőként említett vonást tekintsük kísérleti jellegűnek, a másodikat pedig kivételes ajándéknak, amelyet, csak remélhetjük, hogy minél tovább élvezhetünk. Ilyen a magyar oázis a nemzetközi futballban.

2020. 08. 13. 7:15
Újra Ferencváros-Fehérvár versenyfutás várható az aranyéremért Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elsősorban éppen az utánpótláskorú vagy abból kiöregedett, de már profi szerződéssel bíró fiatal játékosok olykor követhetetlen kölcsönszerződései miatt nehéz pillanatképet készíteni az első osztályról, de (a Nemzeti Sport adatbankja alapján készített) felmérésünk (lásd a táblázatot) azt mutatja, csökkent is a futballisták száma az NB I-ben. (Csak a már NB I-es múlttal rendelkező játékosokat vettük figyelembe, s a kölcsönszerződésektől eltekintve azt vizsgálva, ki szerepel másik csapatban.)

Futnak a Fradi után

Csapatról csapatra e helyütt lehetetlen végigkövetni a változásokat, csupán néhány érdekességet veszünk számba. A bajnok Ferencváros az elmúlt évek tendenciáját követve közép-európai szinten négy piacképes légiós mellett újabb válogatott kapust igazolt Bogdán Ádám személyében, összességében a stabilitás jellemzi tehát a Fradit. Első számú kihívójánál, a Fehérvárnál érthetően lényegesen nagyobb volt a jövés-menés, szokatlan húzásként három játékost is (Futács, Elek, Milanov) szabadlistára tettek. Kispesten csökkent, Újpesten tovább nőtt a légiósok aránya, s az egykor a saját fiataljaira építő MTK is halad a korral. A Paks – egyedüliként – továbbra is kitart a magyarok mellett, igaz, erősen felfrissítette a keretét, Zala­egerszegen pedig lényegében teljesen új csapatot kell építeni.

Az erőviszonyok azonban, az az érzésünk, lényegesen ettől nem változnak. A Fradira csak a Vidi lehet veszélyes, a dobogóért a három pesti nagy klub mellett a Puskás Akadémia lehet versenyben, a Budafoktól, a Pakstól és a Kisvárdától pedig bravúr lenne a bennmaradás.

A bajnokság szereplői

Csapat, érkező (ebből külföldi), távozó (ebből külföldi)

FTC 6 (4) 4 (1)

Budafok 9 (2) 8 (0)

Puskás A 8 (3) 8 (1)

Honvéd 7 (1) 9 (4)

Újpest 7 (5) 7 (3)

Diósgyőr 3 (2) 7 (2)

Fehérvár 4 (1) 8 (2)

Kisvárda 6 (3) 8 (6)

Mezőkövesd 6 (3) 11 (1)

MTK 7 (5) 8 (0)

Paks 12 (0) 11 (0)

ZTE 13 (3) 15 (4)

Összesen: 88 (32) 104 (24)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.