A Budafok nem élt vissza a felcsúti vendégszeretettel

A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Budafok a Puskás Akadémia vendége volt. Nem élt vissza a vendéglátással, nem sok vizet zavart a hazai kapu előtt, a felcsúti együttes végig irányíthatta a játékot, jól futballozott, és végül is gond nélkül tartotta otthon a két pontot a 2-0-ás győzelemmel.

Magyar Nemzet
2020. 11. 21. 16:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szünet után is eseménytelenül zajlott a játék, és ebből szerzett újabb gólt a házigazda: az 58. percben Mance iramodott meg a balösszekötő helyén, majd egy csel után 18 méterről jobbal a bal alsó sarokba csavarta a labdát – 2-0. A Budafok továbbra sem okozott túl sok gondot a hazai csapatnak, amely a 72. percben háromra növelte előnyét, egy remek ütemű kiugratás után talált újból a kapuba – 3-0. A horvát Antonio Mance közel került a mesterhármashoz is, ám ígéretes helyzetből leadott lövését blokkolták a védők.

A hátrelévő idő már nem volt több puszta formalitásánál, a Puskás Akadémia különösebb ellenállás nélkül, jó játékkal simán győzött a támadásokat teljesen nélkülöző újonc ellen.

 

NB I., 11. forduló (minden mérkőzést zárt kapuk mögött rendeztek meg)

Péntek

Kisvárda–Paks 3-1 (2-1), Kisvárda, Várkerti Stadion, jv.: Káprály. Gólszerző: Bumba (18.), Návrátil (44.), Jelena (86.), illetve Rubus (öngól, 31.)

Szombat

Puskás Akadémia–Budafok 3-0 (1-0), Felcsút, jv.: Pillók. Gólszerző: Knežević (39.), Mance (58., 72.)

Mezőkövesd–MTK 17.00 (M4 Sport)

Bp. Honvéd–Ferencváros 19.30 (M4 Sport)

Vasárnap

Mol Fehérvár–Diósgyőr 17.00 (M4 Sport)

Az Újpest–Zalaegerszeg mérkőzést december 23-án, 18 órakor játsszák le.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.