Fókuszban a nagy bajnokok és az UV-kristályos légtisztító

Gyakorlatilag a teljes magyar élmezőny elindul a vívók péntektől vasárnapig tartó országos bajnokságán, melyet a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, így a nézőközönség kizárásával rendeznek meg.

Magyar Nemzet
Forrás: Magyar Vívószövetség2020. 12. 17. 15:33
null
A négyes fogat: Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás és Szilágyi Áron Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Vívószövetség (MVSZ) honlapja emlékeztet rá, hogy az elmúlt években a hatfegyvernemes, egyben integrált, felnőtt egyéni és csapat országos bajnokság a vívócsalád „karácsony előtti ünnepévé vált”, köszöntötték a kerek érvfordulós születésnapos korábbi bajnokokat, és megjutalmazták az esztendő legjobb versenyzőit. Az országos bajnokság és az ünneplés rendre telt lelátók előtt zajlott, most azonban zárt kapus lesz.

Az ünnepelteket ezúttal mikrofonon keresztül köszöntik, az ajándékokat pedig eljuttatják hozzájuk. A szövetség igyekszik még az elmúlt hetekben megrendezett versenyekhez képest is biztonságosabb körülményeket teremteni. Emiatt a bajnokság megszokott színhelyét, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokot felcserélte a jóval nagyon légtérrel rendelkező, többszörös alapterületű BOK-csarnokra. Az ob-t alapvetően, így a döntőket is itt rendezik meg, de a tőrözők a Nemzeti Sportcsarnokban selejteznek.

A kijárási tilalom miatt a tervek szerint mindhárom napon legkésőbb este hat órára véget érnek a versenyek. A szövetség a versenyzőket arra kéri, hogy a viadal előtt egy-másfél órával érkezzenek, ha pedig véget ért számukra a program, ezúttal ne maradjanak szurkolni. Az MVSZ speciális, UV-kristály légtisztító berendezéseket szerzett be a rendezvényre, emellett folyamatos fertőtlenítésekkel törekszik a vívók egészségének megvédésére.

Az ob-n a hazai élmezőny szinte hiánytalanul ott lesz a pástokon. Férfi kardban indul a kétszeres olimpiai bajnok és a világbajnok Szatmári András, női párbajtőrben a riói aranyérmes Szász-Kovács Emese. A férfi párbajtőrözők mezőnyében ott lesznek a felnőtt és korosztályos világbajnokok, olimpiai érmesek, köztük az egyéniben vb-címvédő Rédli András, Somfai Péter, női kardban összecsaphat Márton Anna és Pusztai Liza, míg női tőrben megméretik magukat a tokiói ötkarikás kvótát kiharcoló válogatott tagjai – a nevezések alapján Kreiss Fanni kivételével.

Férfi kardcsapatunk – Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás és Szilágyi Áron – már megszerezte a tokiói olimpiai kvótát
Fotó: Mirkó István

A pénteki selejtezőkön az egyéni mezőnyök a legjobb 32-ig jutnak el, innen folytatják szombaton, majd a kerekesszékesek két döntőjével 13.30-kor kezdődő programban avatnak bajnokokat. Vasárnap következnek a csapatversenyek, ezekben az első döntőt 11 órára tervezik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.