Szilágyi Áron diplomatikusan lépett túl a Decsi és Decsi ügyön
A háromszoros olimpiai bajnok csak a párizsi játékokra akar fókuszálni, hogy megfeleljen az elvárásoknak.
A háromszoros olimpiai bajnok csak a párizsi játékokra akar fókuszálni, hogy megfeleljen az elvárásoknak.
Csampa Zsolt bízik benne, hogy Szilágyi Áron negyedszerre is olimpiai aranyérmet szerez.
Az Európa-bajnoki címért is meg fog küzdeni – mondta az új kormányszóvivő a lapunknak adott exkluzív interjúban.
A Magyar Vívószövetség elnökségi ülésén rábólintotak a korábban már írásban megszavazott világbajnoki csapatra.
Gyakorlatilag a teljes magyar élmezőny elindul a vívók péntektől vasárnapig tartó országos bajnokságán.
Siklósi Gergely felfedte, hogy ő az egyik fertőzött, és pénteken így ünnepelte a 23. születésnapját.
Csampa Zsolt regnálása alatt a magyar vívósport kiemelkedő eredményeket produkált.
A legfontosabb, hogy jó házigazdák legyünk, és emellett abban bízom természetesen, hogy többször halljuk majd a magyar himnuszt – jelentette ki Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke.
A hétfőn kezdődő budapesti vívó-világbajnokság előtt Nagy Tímeával a Duna Arénában ültünk le beszélgetni, ahol a kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok párbajtőröző létesítményvezető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar női vízilabda-válogatott nehéz örökséget cipel, de már pénteken eldöntheti a továbbjutás sorsát.
Ukrajna csak azoknak a hazája, akik ott élnek, és igenis hajlandók meghalni érte. Ezt kierőszakolni lehetetlenség.
Magyarország uniós kapcsolatáról Medgyessy szinte szó szerint ugyanazt sugallja, mint amit Brüsszel kiszemelt üdvöskéje, Magyar Péter mondott még tavaly ősszel.
Starmer és Macron régóta tárgyalt a migráció kérdéséről.
A történelem során a magyar nemzet józan többsége nem engedett azokból az értékekből, amelyeket a társadalom tartóoszlopának vélt.
Mindez annak tükrében sokatmondó, hogy a Vidák László vezette cég egyik nagykövete a Magyar Péter pártjának EP-kampányában szerepet vállaló balliberális színész, Szabó Kimmel Tamás.
Magyar Péter barátja és „testvére”, Tseber Roland az Átlátszónak adott interjúban megfenyegette a nemzetbiztonsági szerveket és beleszállt a kárpátaljai magyarok képviseletébe.
Vállalhatatlan, amit véd az SZDSZ egykori elnöke.
A történelem során a magyar nemzet józan többsége nem engedett azokból az értékekből, amelyeket a társadalom tartóoszlopának vélt.
Mindez annak tükrében sokatmondó, hogy a Vidák László vezette cég egyik nagykövete a Magyar Péter pártjának EP-kampányában szerepet vállaló balliberális színész, Szabó Kimmel Tamás.
Magyar Péter barátja és „testvére”, Tseber Roland az Átlátszónak adott interjúban megfenyegette a nemzetbiztonsági szerveket és beleszállt a kárpátaljai magyarok képviseletébe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.