A szövetségi kapitány közbeszólt, meg is változott a szabály
Jövő héten fegyvert rántanak a sztárok, és összecsapnak egymással.
Jövő héten fegyvert rántanak a sztárok, és összecsapnak egymással.
Vasárnap a vívók országos bajnokságán egy csodálatos pályafutás végére került pont.
A riói olimpia magyar párbajtőröző bajnoka a decemberi országos bajnokság után dönt a folytatásról.
A párbajtőröző Szász-Kovács Emese azt még nem döntötte el, hogy folytatja-e versenyzői pályafutását.
A két hét múlva sorra kerülő európai pótkvalifikációs versenyen női párbajtőrben Kun Anna indulhat.
A férfi kardozók versenyében a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron nyerte meg a magyar bajnokságot.
Ma eldől, hogy vívásban kik lesznek az idei magyar bajnokok. A selejtezőkben nagy meglepetés nem történt.
Gyakorlatilag a teljes magyar élmezőny elindul a vívók péntektől vasárnapig tartó országos bajnokságán.
Riói olimpiai bajnokunk tizennégy hónappal ikergyermekei születését követően végzett az első helyen.
Szász-Kovács Emesének kisgyerekes anyaként komoly kihívás kijutni a jövő nyárra halasztott ötkarikás játékokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az egymást követő titokzatos halálesetek erősen foglalkoztatják az orosz közvéleményt.
Francois Bayrou – aki mindössze kilenc hónapja lépett hivatalba – köteles benyújtani kisebbségi kormánya lemondását, miután elvesztette a hétfői bizalmi szavazást.
Az uniós számvevők egyszerűbb és célravezetőbb költségvetési rugalmasságot szorgalmaznak.
Magyar Péterék nem ítélték el szimpatizánsaik fenyegetőzését és erőszakos fellépését.
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a háromkulcsos adórendszer tönkretenné az elmúlt évek béremeléseit.
Roberto Martínez és Bruno Fernandes szerint egy győzelemmel Budapesten nagyon közel kerülnének a világbajnoksághoz.
A jó politikai kapcsolat a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez is hozzájárul – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a háromkulcsos adórendszer tönkretenné az elmúlt évek béremeléseit.
Roberto Martínez és Bruno Fernandes szerint egy győzelemmel Budapesten nagyon közel kerülnének a világbajnoksághoz.
A jó politikai kapcsolat a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez is hozzájárul – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.