Szász-Kovács Emese a szívére hallgatva hozta meg a döntését

Vasárnap a vívók országos bajnokságának záró napján Szász-Kovács Emesét sokat láttuk mosolyogni – ahogy annyiszor az elmúlt években –, de bizony időnként könnyezve is. Olimpiai bajnok párbajtőrözőnőnk már korábban bejelentette, hogy a hét végén, 39 évesen lezárja a versenyzői pályafutását. Egy csodálatos karrier végére került pont; a 2016-os Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok egyik magyar hősét a szíve már nem a pást felé húzza, hanem a családjához, két csodálatos gyermekéhez. S ez így is van rendjén.

Budapest 20211219 Vívás 2021 Országos bajnokság OB csapatverseny Fotó Tumbász Hédi Nemzeti Sport Szász Emese Fotó: Nemzeti Sport /Tumbász Hédi

– Klubja, a Vasas csarnokában egy videóban szimbolikusan már szögre akasztotta a sisakját, de hol lesz a helye valójában a felszerelésének?

– Egyelőre minden vívócuccom otthon visszakerült az eddigi helyére. Hobbiszinten valamikor majd persze egészen biztos veszek még pengét a kezembe, de hogy mikor, arról fogalmam sincs.

– A sarokvédőre külön rákérdeznék, mert amikor szombaton a pódiumon elbúcsúztatták, háromszoros olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron egészen különleges sztorit osztott meg róla. Rio után visszakapta tőle?

– Hogyne, most az ob-n is ebben vívtam, és azt Áron sem tudja, hogy ez a sarokvédő – ami a bal cipőmben van, mert én balkezesként bal lábbal csinálom a kitörést – az egész pályafutásomat végigkísérte. Ez az egyetlen darabja a vívófelszerelésemnek, ami a kezdetektől megmaradt. Rióban Áronnak eltörött a sajátja, és amikor hallottam, hogy nagyon keres egy számára megfelelőt, odamentem hozzá, és mondtam neki, hogy próbálja ki az enyémet, hátha jó, és ez szerencsét hoz, hiszen én akkor már megnyertem a versenyemet. Végül Áron is ezt használta, szóval ez a sarokvédő unikum, mert mondhatjuk, hogy női párbajtőrben és férfikardban is olimpiai bajnok lett. Mi több, utána odaadtam Somfai Petinek is a párbajtőr-csapatversenyre, így még egy olimpiai bronz kiharcolásában is része volt.

– A nyáron azt mondta, hogy az országos bajnokságra még mindenképpen felkészül, és közben eldönti, utána lesz-e folytatás. Nehéz döntés volt?

– Igazából belül már éreztem, hogy le fogom tenni a pengét, de úgy voltam vele, adok magamnak egy kis időt arra, amíg ezt kimondom. Nem is egy úgymond „igazi” felkészülésbe vágtam bele, inkább csak teszteltem magam, hogy ha lejárok a terembe, akkor vajon újra kedvet kapok-e, érzek-e majd olyan motivációt, ami a folytatásra ösztökél. Ám egyre inkább az erősödött bennem, hogy ami volt, az nagyon jó és szép volt, de most már itt az ideje annak, hogy letegyem a fegyvert.

– Az mennyire bántja, hogy áprilisban az európai olimpiai pótkvalifikációs versenyre, amelyen csak a győztes kaphatott kvótát, és az végül nem nekünk jutott, a magyar szövetség nem önt nevezte? Tény, hogy Kun Anna ön előtt állva vezette a hazai ranglistát.

– Vallom, hogy mindennek oka van, és valamiért ennek is így kellett történnie. Tokióba már nem juthattam ki, cserébe azonban a már kétéves ikergyermekeimmel tölthettem a nyarat, ami egy fantasztikus nyár lett, együtt a családommal. S ez is hozzásegített ahhoz, hogy teher nélkül dönthettem arról, folytatom-e a vívást vagy abbahagyom. Most már azt mondom, örülök, hogy így alakult; egy hosszú és számomra csodálatos pályafutást zárhattam le. Azt sem bántam meg, hogy még ezt a pluszévet ráhúztam, mert ezalatt is rengeteget tanultam magamról és az életről is. Azt, hogy régebben néha panaszkodtam, milyen nehéz a felkészülés, most át kellett értékelnem. Mert az mégiscsak új helyzet volt, amikor olykor éjszaka kétszer-háromszor felébresztett a két csodálatos gyermekem. Ám emiatt soha nem voltam mérges, ezt is az élet csodájaként élem meg. Így persze megtapasztaltam, hogy mennyivel nehezebb sportolóként eredményeket elérni, de örülök, hogy ezt is kipróbálhattam. Ugyanakkor rettenetesen hiányoztak a gyermekeim, ha el kellett utaznom egy edzőtáborba, vagy amikor a kazanyi világkupára mentem, akkor is az volt bennem, hogy a szívem már nem a pást felé húz, hanem haza.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Szász-Kovács Emese (@emeseszasz) által megosztott bejegyzés

– Tudja, hogy a Nemzetközi Vívószövetség, a FIE honlapján a biográfiájában ott áll: 2019-ben két gyermeke született, Maja Magdolna és Levente Győző?

– Nem olyan régen vettem észre, és bevallom, én is meglepődtem, hogy ilyen jól informáltak velem kapcsolatban.

– A Győző névre nem lehet nem rákérdezni…

– Soha nem volt titok, hogy ez a mesteremnek, a három éve elhunyt Győző bácsinak, Kulcsár Győzőnek állít emléket. Akit soha nem felejtek el.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Szász-Kovács Emese (@emeseszasz) által megosztott bejegyzés

– A FIE honlapjáról azt is megtudhatjuk, hogy 2006-ban robbant be a nemzetközi élmezőnybe, 24 évesen a világranglista 39. helyéről a negyedikre ugrott. 2018-ig végig ott volt a legjobbak között, háromszor zárta az évet a rangsor első helyezettjeként. A GP- és világkupaversenyeken harmincöt érmet szerzett, ebből tizenkét aranyat, a riói olimpiai aranya mellett a világ- és Európa-bajnokságokon pedig tizenkétszer állt dobogón. Hogyan tudta ilyen stabilan tartani a helyét az elitben?

– Mindenekelőtt annak köszönhetően, hogy előttem volt egy nagy generáció Nagy Tímeával, Szalay Gyöngyivel, Hormay Adriennel, Mincza Ildivel, Tóth Hajnival, és én rajtuk nőttem fel. Amikor együtt edzettünk és éles asszókat vívtunk, az felért egy világkupadöntővel. Mindennaposak voltak közöttünk a presztízscsaták, még edzésen sem akart senki kikapni közülünk. Ebben a közegben én is nagyon megedződtem, később pedig rengeteget vívtam itthon a fiúkkal is, ami még keményebbé tett.

– Az első Grand Prix-győzelmét fel tudja idézni?

– Hogyne, ezt nem lehet elfelejteni: 2006, Havanna. Addig még soha nem jártam Kubában, és rettenetesen vártam, mert nekem mindig egy egzotikus, csodás országnak tűnt. Emlékszem, egyikünk, Révész Juli előtte itthon még salsaórákra is elment, hogy az milyen jól jön majd neki. Ehhez képest a versenyt a szállodánkban rendezték, csütörtöktől vasárnapig ki sem mozdultunk onnan. Vasárnap este a csapatverseny döntőjét miattunk hozták előbbre, hogy elérjük a repülőgépünket. Szóval első alkalomra semmit sem láttam Kubából, viszont két aranyérmet hoztam haza, életem első egyéni GP-aranyát ünnepelve pedig fogadásból vívóruhában begyalogoltam a hotel szökőkútjába, és megúsztam, hogy a rendőrök elvigyenek.

– Mi tagadás, Brazília is egzotikus ország, Rio de Janeiróval…

– Az olimpia előtt viszont ott már jártam korábban is. Persze a 2016-os történteket nehéz lenne überelni.

Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós

– Ez nem lesz eredeti kérdés, de a pályaívéből kihagyhatatlan: a döntőben hogyan tudott fordítani 11-7-es hátrányból 15-13-ra az olasz Rossella Fiamingo ellen? 

– Az döntött, hogy végig pozitívan álltam ahhoz az asszóhoz. Úgy éreztem, hogy rajtam nincs semmiféle teher, hiszen azzal, hogy bejutottam a döntőbe, biztos volt az érmem, és ez hatalmas terhet vett le rólam. Már akkor úgy voltam vele, hogy a sokéves munkámnak meglett az eredménye, és ez teljes mértékben felszabadított. Az ellenfelem viszont nagy tehert cipelt, hiszen ő akkor már kétszeres egyéni világbajnok volt. Ráadásuk az egymás elleni mérlegünk is neki volt a kedvező. Meggyőződésem, hogy az olasz vezetők is azt hitték, hogy elég felmennie a pástra, és a nyakába hullik az arany. De ő is tudta, hogy ha jól vív, akkor neki meg kell vernie engem. Én viszont sose hittem abban, hogy vannak mumusaink. Mindig azt mondtam: lehet, hogy már sokszor kikaptam az illetőtől, de egyszer majd, amikor nagyon kell, akkor majd én verem meg őt. Hát, Rióban éppen ez történt.

– Ha a fegyvert le is tette, a vívástól nem szakad el, hiszen a Vasas szakosztályában Szilágyi Áron elnök mellett társelnök lett. Az edzősködés nem vonzza?

– Ez a pálya nem olyasvalakinek való, akinek két kisgyermeke van, nem lennének szabad délutánjaim, a versenyek miatt pedig hétvégéim se. A Vasasban azonban próbálok segíteni Áronnak, remélem, tudok majd levenni a válláról terhet.

– S mi lesz, ha a jövő évi ob előtt valaki kidől a Vasas női párbajtőrcsapatából, és be kellene ugrani a helyére? De jó néhány példát találunk arra is a közelmúltból, hogy a régi nagyok közül valaki csapatban önszántából benevezett az ob-re.

– Hála az égnek, a Vasasban olyan sokan vagyunk, hogy akár három csapatot is képesek lennénk kiállítani. Szóval arra kicsi az esély, hogy be kellene ugranom. Én mindig azt vallottam, hogy egy versenyre felkészülten kell érkezni, szóval olyat biztosan nem teszek, hogy csak a buli kedvéért elindulok. Ha esetleg úgy gondolnám, hogy tényleg felkészülök, az más helyzet. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Borítókép: Szász-Kovács Emese vasárnap letette a párbajtőrt (Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi)