Futács Márkó nem kezdett, és aligha hitte, hogy ő lesz a mérkőzés hőse. A 31. forduló első meccse tényleg parádésan indult, a 13. percben már 1-1 állt az eredményjelzőn, ráadásul pompás találatoknak köszönhetően. Ez is jelezte, egyik csapatnak sem volt miért alkudoznia a sorssal: a Puskás Akadémián a második hely, a Zalaegerszegnek a kiesés elkerülése érdekében volt égető szüksége a három pontra, és érződött az első pillanattól fogva. A 10. percben Komáromi cselezett egyet, megtolta a labdát középen, majd 22 méterről, ballal hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba – 1-0. Ám mindössze három percig örülhettek a felcsútiak, mert akkor Zimonyi egy csel után balról remekül adott a középen érkező Favorov elé, aki a tizenhatos vonalától, középről, ballal egyből a bal felső sarokba továbbította a labdát – 1-1.
A két gyors bombagól
A Zalaegerszeg roppant erőteljesen futballozott, egyáltalán nem érződött, hogy a Puskás Akadémia áll jóval előrébb a tabellán és játszik hazai pályán. A vendégek minden megszerzett labdával azonnal támadásba lendültek, minden akaratukkal gólra törtek, akadt is hatalmas helyzetük, a házigazda pedig a precíz védekezés mellett kontrákkal próbálkozott. Ez az első félidő utolsó pillanatában majdnem be is jött neki, de Kiss Tamás jó ütemű passza után 14 méterről a bal kapufát találta el.
A második félidőre sem változott a kép, folyamatosan hullámzott a játék, a futballisták rengeteget futottak, és az is kérdés volt, hogy melyik csapat fárad el hamarabb. A percek múlásával az látszott, ez egyszerre történik meg, mert a játékrész felétől csökkent az iram, egyre több pontatlanság csúszott be mindkét együttesnél a passzokba. A 75. percben aztán két egerszegi cserejátékos összehozta a vezető gólt a vendégeknek. Az éppen hogy beállt Futács Márkó a jobb oldalról, egy csel után laposan adott az érkező Tajti elé, ő pedig egyből a kapu jobb oldalába lőtt 13 méterről – 1-2.
Érdekesség, hogy Tajti Mátyás felcsúti nevelésű futballista, a Puskás Akadémiától ment először Barcelonába, majd több hazai is külföldi klubot megjárva között ki Zalaegerszegen. A 88. percben Tajti visszaadta a kölcsönt, mert jó labdával szöktette Futácsot, aki estében, a kifutó Tóth kapus mellett a kapu bal oldalába gurított – 1-3. A hosszabbításban Futács közelről is betalált, Tajti ebben a gólban is benne volt – 1-4.