Aztán a 21. percben egy csapásra minden megváltozott. Christopher Nkunku ugratta ki Konrad Laimert, aki szépen átemelte a labdát a kifutó dortmundi kapus felett, s máris vezetett a Leipzig – 0-1.
Ezután a Dortmund próbálkozott helyrehozni a hibát, de a 31. percben újra jött Laimer. Az osztrák középpályás lövése megpattant egy védőn, így kötött ki a kapuban – 0-2.

Marco Reusék ezután végképp lefagytak, nem igazán tudott mit kezdeni a Dortmund azzal, hogy némileg váratlanul kétgólos hátrányba került. A Leipzig pedig jobb csapat annál, hogy innen hagyja felállni a megrogyott ellenfelet, így a mérkőzés bő fél óra után el is vesztette az izgalmi faktorát.
A második félidő elején vitte be a KO-val felérő harmadik ütést a Leipzig, az 58. percben Laimer ezúttal zseniális mozdulattal gólpasszt adott Nkunkunak – 0-3.
Kétségkívül a volt salzburgi osztrák volt a meccs embere a két góljával és egy gólpasszával.
Ami a másik két volt salzburgit illeti, végre a pályán is találkozott a Bundesligában az egymással jó barátságot ápoló Haaland és Szoboszlai. A norvég csatárnak sok öröme nem lehetett a meccsben,
Szoboszlainak viszont volt egy remek akciója: két dortmundi védőt csapott be, Akanjit ráadásul látványos megkerülős csellel, de a lövésre már nem maradt elég ereje.
Gulácsi és a több nagy mentést is bemutató, Haalandot nagyszerűen semlegesítő Orbán végig a pályán maradt a lipcseieknél, csak azt sajnálhatták, hogy a 84. percben Malen góljával szépített a Dortmund, így oda lett a hibátlan teljesítményük – 1-3.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!