„Nagyon nehéz szezon volt, sorozatban négy bajnoki címet legutóbb 110 évvel ezelőtt tudott nyerni a Ferencváros, ez volt az egyik cél erre az idényre. Az a csapat megnyerte az ötödiket is, és ha jövőre is bajnokok leszünk, akkor beállítjuk a klubrekordot” – nyilatkozta a sportvezető, aki szerint az ősi rivális Újpest elleni 2-1-re megnyert vasárnapi derbi, amivel bebiztosították a klub történetének 33. elsőségét, méltó megkoronázása volt a szezonnak.
Jövőre a klubrekord beállítására tör a Ferencváros
Jövőre a klubrekord beállítását jelentő, sorozatban ötödik bajnoki cím megszerzése a cél a Ferencváros labdarúgócsapatánál – többek között erről beszélt hétfőn az M1 aktuális csatornának adott exkluzív interjújában Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette, ebben a szériában természetesen nehéz volt az első siker begyűjtése, azt követően viszont, főleg mivel a Ferencvárosról van szó, egyre nehezebb dolga volt a csapatnak, hiszen minden ellenfél kettőzött erővel készül a zöld-fehérek elleni összecsapásokra.
Orosz Pál kitért arra is, hogy az idény közben edzőt váltottak – erre nem sokszor volt példa a klubnál – , Peter Stöger decemberben távozott, helyére az orosz válogatottal a 2018-as világbajnokságon, hazai környezetben negyeddöntős Sztanyiszlav Csercseszov érkezett. Orosz Pál köszönetet mondott az osztrák szakembernek, akinek távozása véleménye szerint egyáltalán nem a munkáját minősíti, ugyanakkor szükség volt egyfajta szemléletváltásra.
Az elmúlt években a Ferencváros a Bajnokok Ligája és az Európa-liga főtábláján is szerepelt, Orosz Pál szerint a jelenlegi keret alkalmas arra, hogy a következő szezonban is kiharcolja a főtáblás szereplést valamelyik sorozatban, ugyanakkor várható játékosmozgás a nyáron.
„A labdarúgás nemcsak sport, hanem üzlet is, akik idejönnek, azoknak vonzó közeg lett a Ferencváros, ráadásul innen lehetőségük van a legnagyobb európai bajnokságokba is elszerződni, mint például Muhamed Besic, Nagy Ádám, Somália, vagy legutóbb Myrto Uzuni esetében. A legfontosabb, hogy ha valaki elmegy, akkor a helyére érkező lehetőleg hasonlóan jó legyen, persze ez nem mindig sikerül, még egy Real Madridnál sem” – mondta a vezérigazgató.
További Sport híreink
A jelenlegi szezonból hátralevő időszakkal kapcsolatban Orosz Pál kijelentette, természetesen a legfontosabb, hogy a csapat megnyerje a Magyar Kupát – május 11-én a Paks lesz a zöld-fehérek ellenfele a Puskás Arénában –, de a bajnokságából fennmaradt négy mérkőzésen is győzni szeretnének.
Borítókép: Orosz Pál (Fotó: Vadnai Szabolcs)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hol van már a bajnoki döntő? Ilyen manapság a Vidi–Honvéd meccs az NB II-ben
Nagy múltú, többszörös magyar bajnok klubok összecsapásával zárult a labdarúgó NB II. 1. fordulója.

Eldőlt a négyszeres világbajnok F–1-es pilóta jövője
Így a Mercedes valószínűleg hoppon marad.

Szentségtörés vagy fociszeretet? Priskin Tamás visszatér, a nagy rivális mezébe bújik
A 63-szoros magyar válogatott támadó újra futballcipőt húz, de meglepő helyen tűnt fel.

Pilótákat hívott a focibírófőnök, hogy nyomás alá helyezze beosztottjait
Mindez Skóciában történt. A megoldás szokatlan, de a húzás bejöhet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hol van már a bajnoki döntő? Ilyen manapság a Vidi–Honvéd meccs az NB II-ben
Nagy múltú, többszörös magyar bajnok klubok összecsapásával zárult a labdarúgó NB II. 1. fordulója.

Eldőlt a négyszeres világbajnok F–1-es pilóta jövője
Így a Mercedes valószínűleg hoppon marad.

Szentségtörés vagy fociszeretet? Priskin Tamás visszatér, a nagy rivális mezébe bújik
A 63-szoros magyar válogatott támadó újra futballcipőt húz, de meglepő helyen tűnt fel.

Pilótákat hívott a focibírófőnök, hogy nyomás alá helyezze beosztottjait
Mindez Skóciában történt. A megoldás szokatlan, de a húzás bejöhet.