Simone Sozzát nevezték ki az Internazionale–Roma olasz bajnoki mérkőzés játékvezetőjének, de a római szurkolók elégedetlenek a bíróküldéssel. Ennek végtelen egyszerű az oka: Sozza Milánóban született és Lombardiában él. Ennyi éppen elég ahhoz, hogy az AS Roma hívei ne érezzék jól magukat.
Most nem Mourinho, csak a Roma-drukkerek hisztériáznak
Célegyenesbe érkezett az olasz labdarúgó-bajnokság. Még nem dőlt el a bajnoki cím sorsa, és több csapat, többek között az AS Roma is harcol a nemzetközi kupaindulást jelentő helyek valamelyikéért, jobb esetben a Bajnokok Ligájában való részvétel lehetőségéért. Ebben a helyzetben a római drukkerek szerint olaj a tűzre egy milánói születésű játékvezetőt kijelölni.

Az Olasz Játékvezetői Testület (AIA) bejelentette a hétvégén sorra kerülő 34. forduló bíróküldését. Simone Sozzát jelölték a szombati, San Siróban megrendezésre kerülő nagy rangadóra. Sok Roma-szurkoló tiltakozik az AIA döntése ellen a közösségi médiában. Úgy vélik, igazságtalan, hogy egy milánói születésű játékvezető vezethet a bajnoki cím és a nemzetközi kupaindulás szempontjából sorsdöntő mérkőzést. Még el sem kezdődött a találkozó, máris részrehajlást feltételeznek a fővárosi fanatikusok.
Simone Sozza 1987. augusztus 19-én született Milánóban, és Olaszország egyik legígéretesebb fiatal játékvezetőjeként tartják számon. A Roma-szurkolók tiltakozása ellenére a mérkőzésre való nevezésébe nehéz belekötni, mivel az AIA nem azt a helyet tekinti relevánsnak egy-egy mérkőzés játékvezetőjének megnevezésekor, ahol a játékvezető született, hanem csak azt a régiót, amelyhez a lakóhelye tartozik.
Sozza a Milánó melletti seregnói AIA-részlegből származik, így a hatályos olasz szabályok alapján semmi sem tiltja, hogy ő fújja a sípot az Internazionale mérkőzésein.
Az Inter a második, a Róma az ötödik helyről várja az újabb fordulót az olasz labdarúgó-bajnokságban.
Borítókép: Simone Sozza nem a Roma-drukkerek kedvence (Fotó: AFP)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.

Varga Barnabás: két gól és eltiltás, szerinte teljes butaság a szabály
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.

Belgrádban gáláztak az angolok; tizenegyet vágtak a norvégok
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.

Varga Barnabás szenzációs, íme a Portugália elleni két gólja + videó
Nagy Zsolt, majd Loic Nego beadásából is a vendégek kapujába fejelt a Fradi támadója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk