A pillanat, amikor Ronnie O’Sullivan könnyekre fakadt

Ronnie O’Sullivan 18-13-ra legyőzte a Judd Trumpot a sznúker-világbajnokság döntőjében, így pályafutása során hetedszer is elhódította a címet, s az örökrangsorban befogta Stephen Hendryt. A közönségkedvenc, a szakértők által is elismert 46 éves klasszis így hivatalosan is minden idők legjobb játékosa.

2022. 05. 02. 22:10
null
SNOOKER-WORLD Fotó: OLI SCARFF
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utólag mindig könnyű okosnak lenni. Csupán Olivier Marteelnak lett volna esélye megállítani Ronnie O’Sullivant. A világbajnoki döntő belga játékvezetője a mérkőzés első szakaszában kétszer is tengelyt akasztott a sportág legendájával. Először a negyedik frémben kerültek összetűzésbe, amikor a O’Sullivan egy nehéz biztonsági lökésnél elsőre nem találta el a piros golyót, majd hosszasan évődött a játékvezetővel, hová is kell visszatenni a fehéret.

Úgy tűnt, feszültség nélkül túljutottak az eseten, ám a nyolcadik frémben Olivier Marteel váratlanul figyelmeztette a Rakétát, aki ezt kikérte magának. A játékvezető szerint O’Sullivan sportszerűtlen gesztust tett, aki ezt a vádat visszautasította. Az eset után, szünetre vonulva az akkor még hatszoros világbajnok nem is nyújtott kezet a bírónak.

Az első szakaszt amúgy 5-3-as vezetéssel zárta a király. A döntő a második felvonásban dőlt el, amikor O’Sullivan elhúzott 12-5-re. A hétfő délutáni etapban Judd Trump feljött 14-11-re, de csak látszólag tette szorossá a találkozót. Az esti folytatásban Ronnie egyből nyert két frémet, ami után már tényleg csak idő kérdése volt a végső győzelem, O’Sullivan végül 18-13-ra győzött. Az utolsó frémben stílszerűen lökött egy százas bréket, így ő is beállította Hendry és Mark Williams 16-os vb-rekordját.

A meccs végén Ronnie O’Sullivan egyből az ellenfeléhez sietett, akivel hosszú másodperceken, sőt több mint egy percen át ölelkeztek össze. Csak sejthetjük, hogy az idősebb bajnok mit mondott a fiatalabbnak, valószínűleg azt, hogy most már te jössz, te vagy az utódom.

Az viszont egészen biztos, hogy az érzelmek látványosan törtek ki belőle, könnyekre fakadt. Majd a két gyereke köszöntötte.

– Megtiszteltetés, hogy az elmúlt két napot Ronnie-val együtt tölthettem el az asztal mellett. Gratulálok neki, megérdemelte a sikert. Nekem nem ment jól a játék, örülök, hogy hétfő délután valamit legalább megcsillantottam a tudásomból – nyilatkozta azon melegében rendkívül sportszerűen Judd Trump. Amikor megkérdezték tőle, mennyi esélyt adott magának az esti záráskor, azt felelte, semennyit.

– Sohasem hajszoltam a címeket, egyszerűen csak élvezni akarom a játékot. Persze örülök a győzelmemnek – a győztes elsőre talán nem találta a megfelelő szavakat. Később, a stúdióbeszélgetésben azt hangsúlyozta, mennyire nehéz volt megnyerni a világbajnokságot.

Fotó: OLI SCARFF

– John (Higgins) ellen is nagyon kemény meccset vívtam, majd Judd-dal is. Ő egészen kivételes játékos, a kínai Zsaóval új szintre emelték a játékot. Csodálatos, hogy az édesapámmal együtt ünnepelhettem, aki az első világbajnoki sikeremkor nem lehetett jelen (mert börtönben volt – a szerk.) és persze a két gyerekemmel. Tényleg fantasztikus – mondta kimerülten.

Ronnie O'Sullivan tehát befogta a világbajnoki címek számát tekintve a kilencvenes egyeduralkodóját Stephen Hendryt. Olyan idősen, mint ő, még soha senki nem győzött a vb-k hagyományos helyszínén, a sheffieldi Crucible színházban. S egyáltalán nem biztos, hogy itt a vége. A sportág királya nem tett arra utaló jelzést, hogy ezennel lezárná a pályafutását.

Borítókép: Ronnie O'Sullivan több mint egy percen át ölelkezett Judd Trumppal. Vajon mit mondott neki (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.