Girmay kiesése csapatának, a belga Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux-nek – amelyben Peák Barnabás is teker a Girón – a további remélt szakaszsikerek mellett azért fájó, mert az eritreai bringás a sprinterek pontversenyében, a ciklámen trikóért folytatott vetélkedésben vezető francia Arnaud Démare (Groupama–FDJ) mögött mindössze hárompontos hátránnyal állt.
Ma Santarcangelo di Romagna és Reggio Emilia közötti 203 kilométer megtétele várt a mezőnyre, s mivel teljesen sík terepen kellett tekerni, borítékolható volt a sprintbefutó. Akadt két szökevény, de a második részhajránál időjóváírást lehetett szerezni, ami sokakat érdekelt, a szökevényeket utolérték és 126 kilométernél az ecuadori Richard Carapaz (INEOS Grenadiers) nyert három másodpercet. A 2019-es Giro bajnoka idén is a végső győzelemre tör. Ötvennyolc kilométerrel a vége előtt a belga Dries De Bondt (Alpecin–Fenix) lógott meg, és fájdalmas lehetett számára, hogy 1200 méterrel a cél előtt fogta meg a mezőny. A sprintbefutón Démare nagyon igyekezett, de a végén csak negyedik lett, a szakaszt az utolsó métereken az ötödik helyről hatalmas sprintet kivágó olasz Alberto Dainese (DSM) nyerte meg. A magyar versenyzők közül Valter Attila (Groupama–FDJ) a 103 fős főmezőnnyel ért célba, Fetter Erik (EOLO–Kometa) huszonkét, Peák Barnabás (Intermarché–Wanty-Gobert Matériaux) huszonhárom másodpercet kapott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!