A Zalaegerszeg Waltner Róbert meglepő távozása óta mélyrepülésbe kezdett. Az idény végéig megbízott edző, Molnár Balázs irányításával vasárnap zsinórban ötödik vereségét szenvedte el a csapat, ezúttal a már biztos kieső Gyirmót nyert a ZTE otthonában.
Ráhajtott a második Puskás-díjra, kifütyülték érte
Zsóri Dániel, a Zalaegerszeg támadója nagy helyzetben látványos gólt akart lőni a Gyirmót ellen. Nem járt sikerrel, csapata szurkolóinak haragját viszont kivívta a megoldással.

Pedig az első félidő hajrájában a hazaiak szerezhettek volna vezetést: Erdős József játékvezető szabályosnak ítélte, ahogy Kálnoki Kis Dávid blokkolta Rusák Edvárd kézből elvégzett kirúgását, így Zsóri Dánielnek az üres kapuba kellett volna emelnie.
2019 Puskás-díjasa azonban talán arra gondolt, hogy ideje lenne duplázni az elismerést illetően. Nos, rabonás kísérlete gólt nem ért, ellenben csapata szurkolói kifütyülték a támadót.
Az eset után Zsóri még néhány percet a pályán tölthetett, de a második félidőre már nem futott ki, Molnár Balázs Szalay Szabolcsot küldte helyette pályára. Igaz, az edző elmondása szerint a cserét nem Zsóri könnyelműsége váltotta ki.
– Fiatal játékos, aki időnként meggondolatlanul cselekszik. De nem ezért cseréltem le, hanem taktikai megfontolásból – mondta a Nemzeti Sportnak Molnár.
Annak idején Roberto Mancini nem volt ilyen elnéző Mario Balotellivel, egyértelművé tette, hogy miért cseréli le. Pedig a balhés támadó csak egy felkészülési meccsen próbált trükközni a Manchester City színeiben a Los Angeles Galaxy ellen.
További Sport híreink
Borítókép: Zsóri Dániel (kékben) a hatékonyság helyett a látványra törekedett (Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik
Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.

Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja
Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

Akkor kezdhetnek félni a magyarok, ha a dánok kapitánya leordítja a játékosai fejét
A magyar válogatottnak is gondot okozhat, ha lendületbe jönnek a dánok.

Messi erre a pillanatra vágyott, könnyes búcsú Amerikától
Lionel Messi két gólpasszal és klasszis játékával segítette MLS-bajnoki címhez az Inter Miamit.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik
Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.

Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja
Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

Akkor kezdhetnek félni a magyarok, ha a dánok kapitánya leordítja a játékosai fejét
A magyar válogatottnak is gondot okozhat, ha lendületbe jönnek a dánok.

Messi erre a pillanatra vágyott, könnyes búcsú Amerikától
Lionel Messi két gólpasszal és klasszis játékával segítette MLS-bajnoki címhez az Inter Miamit.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!