A Dániasport írta meg, hogy a Telekom Veszprém svéd beállósa, Andreas Nilsson a legutóbbi három világversenyt kihagyta, ugyanis a svéd válogatott nem tartott rá igényt. A 2021-es világbajnokság előtt a svéd válogatott január 2-án kezdte meg a felkészülést, Nilsson azonban két plusz szabadnapot kért, a feszített BL-tempóra és családi okokra hivatkozva. Ezt nem nézte jó szemmel a svéd kapitány. Glenn Solberg hajthatatlan volt, és a továbbiakban nem számolt a kézilabdázóval.
Egy sms változtathatja meg a Veszprém klasszisának a pályafutását
Andreas Nilsson újra szerepelhet a svéd kézilabda-válogatottban. A Telekom Veszprém svéd beállója a legutóbbi három világversenyt kihagyta, lemaradt a közelmúlt legnagyobb svéd sikereiről, de most váratlan fordulat történt Nilsson karrierjében.

Ez azt jelentette, hogy Nilsson kimaradt az utóbbi évek legnagyobb sikereiből: Svédország a tavalyi világbajnokságon ezüstérmet szerzett, majd részt vett a tokiói olimpián (igaz, a negyeddöntőben búcsúzott és csak az 5. lett), majd megnyerte az idei, magyar–szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságot.,
Ezek után Nilsson is meglepődött, hogy az elmúlt hetekben nyújtott jó formája után a hétvégi, kölni Bajnokok Ligája négyes döntő alatt sms-t kapott Solbergtől. – Meglepődtem, mert hosszú idő óta ez volt az első szöveges üzenet, amit tőle kaptam. De még nem beszéltem vele – mondta a beálló, aki az Aftonbladetnek bevallotta: nem is emlékszik arra, mikor kommunikált vele legutóbb a szövetségi kapitány.
Arra a kérdésre, hogy ez vajon egy nyitás lehet-e a válogatottbeli visszatérésre, a játékos úgy reagált, ő nagyon szeretne játszani a nemzeti csapatban. – Válaszoltam neki természetesen. Bennem nincsen rossz érzés iránta, akkoriban próbáltam rájönni, mi történt, de nem kaptam választ. De nem zártam be az ajtót, remélem, ő sem. Pályafutásom legjobb szezonját zártam, Veszprémben is egyre többet védekezek – közölte a bakonyiakat 2014 óta erősítő svéd játékos.
Nilsson nagyon élvezné, ha ott lehetne a januári, lengyel–svéd rendezésű világbajnokságon. – Semmi gondom azzal, ha nem vagyok az első a posztomon. De bejöhetek igazi jolly jokerként – tette hozzá.
A svéd lap megpróbálta megszólaltatni a szövetségi kapitányt, aki jelenleg a Kanári-szigeteken tartózkodik, de nem kapott választ.
Borítókép: Andreas Nilsson visszatérhet a svéd válogatottba (Fotó: AFP)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Bombaüzletet csinált a Fradi Saldanhával, a szerbek csak pislognak, a La Liga meg várhat rá + videó
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.

Djokovics fontos bejelentést tett a Sinnertől elszenvedett demoralizáló vereség után
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.

Djokovics ajándéka a wimbledoni közönségnek, a világelső elkerülné Federer sorsát
Jannik Sinner könyöksérülése nem látszódott meg a játékán.

Gyökeres Viktor kiborult, megsértődött és sztrájkolni kezdett
Meg kellett volna jelennie a Sporting edzésén. Nem tette meg, Svédországban maradt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk