„Szeretnék kulcsjátékos lenni” – nyilatkozta a Fradi.hunak Xavier Mercier, miután aláírta a szerződését. Mi mást is várhatna a Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő Ferencváros a harmadik nyári szerzeményétől, mint hogy vezéregyéniség legyen, hiszen a 32 éves francia középpályás csapatkapitány volt eddigi együttesénél, s a mögöttünk hagyott idényben négy góllal és 14 gólpasszal segítette a belga bajnokságban tizenegyedikként végzett OH Leuvent, aminek köszönhetően jelölték az év játékosa címre Belgiumban.
Igazi vezéregyéniséget igazolt harmadjára a Fradi
Megvan a labdarúgó NB I-ben címvédő Ferencváros harmadik nyári igazolása. A 32 éves francia Xavier Mercier a belga OH Leuventől érkezik, ahol vezéregyéniség volt, csapatkapitányként 14 gólpasszal járult hozzá az együttese szerepléséhez a bajnokságban.

Mercier-nek volt ennél jobb éve is, a 2020–21-es idényben 11 találatig és 15 gólpasszig jutott. Ez alapján pengés labdarúgó lehet, legfeljebb az elgondolkodtató, hogy 2019-ben a Cercle Bruges-t elhagyva csatlakozott az akkor még másodosztályú OH Leuvenhez. Igaz, a számítása bevált, a Leuven egyből feljutott a belga élvonalba,
A Top Mercato információi szerint a török Konyaspor és a belga Anderlecht is érdeklődött a 32 éves futballista iránt, de a Ferencváros lett a befutó.
A védő Mats Knoester és a csatár Adama Traoré után Xavier Mercier a Ferencváros harmadik nyári igazolása. S ha hihetünk a híreknek, akkor hamarosan meglesz a negyedik is, hiszen a Fradi állítólag szeretné megszerezni a bukaresti FCSB-től (a Steaua utódjától) a román bajnokság legutóbbi két idényének gólkirályát, Florin Tanasét.
Sőt, a válogatott Callum Styles az angol Sunnak nyilatkozva személyesen erősítette meg, hogy tárgyalásban áll a magyar bajnokkal. A másodosztályból kiesett Barnsleyból elvágyódó 22 éves, ballábas játékos nagy fogás lenne.
Nyári játékosmozgás a Ferencvárosnál: Érkezők: Mats Knoester (holland, Heracles Almelo – Hollandia), Adama Traoré (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova), Xavier Mercier (francia, OH Leuven – Belgium) Távozók: Miha Blazic (szlovén, Angers SCO – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Lasa Dvali (grúz, lejár a szerződése), Róbert Mak (szlovák, lejár a szerződése), Marko Marin (német, visszavonul), Somália (brazil, lejár a szerződése) |
Botka is elutazott az edzőtáborba
A Fradi vasárnap óta az ausztriai Bad Radkersburgban edzőtáborozik, egyelőre válogatott játékosai nélkül. Érdekesség, hogy a válogatottól sérülés miatt elköszönt Botka Endre is a csapattal tartott, az edzőtáborban végzi a rehabilitációt. De szép is lenne, ha gyorsan felépülne, visszatérne a nemzeti csapathoz, s szerepelhetne legalább a Németország elleni hazai és az Anglia elleni idegenbeli mérkőzésen.
A Ferencváros három edzőmeccset kötött le a felkészülés ezen szakaszában.
Június 8., szerda, 17.30: FTC–NK Carda Martjanci (szlovén)
Június 12., vasárnap, 17.30: FTC–FK Shkendija (északmacedón)
Június 14., kedd, 17.30: FTC–FC Arges Pitesti (román)
Borítókép: A gólpasszok mellett a nagy szakáll Xavier Mercier védjegye (Forrás: Fradi.hu)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Teljesül Vinícius vágya, fontos bejelentést tettek Neymarról
A Santos futballistája másfél év után öltheti újra magára a brazil válogatott mezét.

Szerencsés győzelem ide vagy oda, a Liverpool megütheti a bokáját a visszavágón
A Paris Saint-Germain vezetőedzője, Luis Enrique magabiztos az angliai visszavágó előtt.

Kilenc hónapra eltiltották a magából kikelve ordítozó edzőt
Paulo Fonseca nem fogta vissza magát a Brest elleni bajnokin, és ezért most nagy árat fizet.

Egy „nyugdíjból visszahívott” kapus lett az est egyik sztárja a BL-ben
Wojciech Szczesny nyolc védéssel járult hozzá a Barcelona Benfica felett aratott győzelméhez.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Sopronban őrjöngött Magyar Péter, a biztonsági őröknek kellett közbeavatkozni

Új teóriával állt elő a patológus Gene Hackman és Betsy Arakawa különös haláláról

Megmutatja erejét az univerzum, 3 csillagjegy spirituális ébredést tapasztal idén

Továbbra is kiemelt téma Ukrajna további támogatása, Magyarország azonban kiáll a béke mellett + videó

Angyali üzenet márciusra: Ez a 3 csillagjegy bevonzza a szerelemet

Scholz is vétóval fenyeget

Sokkoló a francia sportnapilap címlapja, üvölt a düh és a fájdalom a Liverpool győzelme után

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Világbajnok úszónk külseje extrém átalakuláson ment át Amerikában

Macron szavait világháború követheti

Liverpool Echo: Szoboszlai az egyetlen liverpooli, aki...

Orbán Viktort így fogadta Macron Párizsban + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Teljesül Vinícius vágya, fontos bejelentést tettek Neymarról
A Santos futballistája másfél év után öltheti újra magára a brazil válogatott mezét.

Szerencsés győzelem ide vagy oda, a Liverpool megütheti a bokáját a visszavágón
A Paris Saint-Germain vezetőedzője, Luis Enrique magabiztos az angliai visszavágó előtt.

Kilenc hónapra eltiltották a magából kikelve ordítozó edzőt
Paulo Fonseca nem fogta vissza magát a Brest elleni bajnokin, és ezért most nagy árat fizet.

Egy „nyugdíjból visszahívott” kapus lett az est egyik sztárja a BL-ben
Wojciech Szczesny nyolc védéssel járult hozzá a Barcelona Benfica felett aratott győzelméhez.