„Örömmel jelentem be, hogy nemrég aláírtam a szeretett futballklubunk többségi részesedésére vonatkozó üzletrész-adásvételi megállapodást. Ez azt jelenti, hogy bizonyos fizetési határidők teljesülése esetén a közeljövőben megváltozik a társaságok és így a futballklub tulajdonjoga is. Amikor és amennyiben ez a folyamat teljes mértékben lezárul, az Újpest FC sajtótájékoztatót hív össze, hogy az új tulajdonos – akit nyilvánvalóan nem kell bemutatni – részletesen kifejthesse, milyen tervei vannak klubunk jövőjével kapcsolatban. A magam részéről nagyon remélem, hogy ezt a megállapodást pozitív módon tudjuk megkötni, és ha sikerül, akkor feltétlenül sok sikert kívánok Kokónak és csapatának Újpesten” – Roderick Duchatelet január 28-án személyesen közölte a hírt a klub honlapján angolul és annak magyar fordításában.
Visszaszámlálás: mégsem szabadul meg az Újpest Duchatelettől?
Elképzelhető, hogy Roderick Duchatelet mégsem adja el az Újpest FC-t. Helyesebben a belga üzletemberrel még a télen elővásárlási szerződést kötött befektetői csoport nem tudja előteremteni a vételi összeget. Az elővásárlási szerződés határideje június 30-án, tehát csütörtökön jár le. Van miért izgulniuk a lila-fehér híveknek.

A Blikk információi szerint elképzelhető, hogy mégis meghiúsul az adásvétel. Az elővásárlási szerződés határideje június 30., tehát e hét csütörtök, ami vészesen közeleg, de a befektetői csoport még mindig nem utalta át a szerződésben rögzített összeget.
A Blikk úgy tudja, az okoz gondot, hogy a befektetők a taszári légibázis értékesítéséből befolyó összeget forgatnák be az Újpest megvételébe, de ez az üzlet nem köttetett meg, s így nem áll rendelkezésre a hiányzó összeg.
Az üzlet meghiúsulásának előszele lehet az is, hogy a nyári átigazolási időszakban az Újpest eddig gyengült, semmint erősödött volna. Két legértékesebb, egyaránt grúz támadója közül Giorgi Beridze Törökországba szerződött, Budu Zivzivadze pedig a kölcsönszerződése lejártával – duzzogva bár, de – visszatért Fehérvárra, s egyelőre nincs róla hír, hogy a lila-fehérek versenyképes ajánlatot tettek volna érte. Edzőváltást is rebesgettek, de a csapat az eddigi trénerrel, a szerb Milos Kruscsiccsal kezdte meg a felkészülést.
A következő napokban persze még történhet fordulat, de mivel tetemes összegről van szó, ehhez komoly akarat szükséges.
Borítókép: Roderick Duchatelet biztosan tartja magát a szerződésben foglaltakhoz
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megalázták a szépséget, botrányhőse nélkül is menetel a címvédő
Spanyolország simán, 2-0-ra legyőzte a házigazda Svájcot a női labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében.

Őrült összegért igazol az Arsenal és a Manchester United
Mindkét csapat a Premier League-ből szerződtet támadót.

Kétszer is esti műszak vár a Paksra a folytatásban
Az ETO FC Győr, a Paks és a Puskás Akadémia is érdekelt a következő körben.

Fábián Bettina: Rohadt erős csaj vagyok! Betlehem Dávid: Még nincs vége!
Egyszerre boldogan és elszántan nyilatkozott két érmesünk a szingapúri vizes vb-n.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megalázták a szépséget, botrányhőse nélkül is menetel a címvédő
Spanyolország simán, 2-0-ra legyőzte a házigazda Svájcot a női labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében.

Őrült összegért igazol az Arsenal és a Manchester United
Mindkét csapat a Premier League-ből szerződtet támadót.

Kétszer is esti műszak vár a Paksra a folytatásban
Az ETO FC Győr, a Paks és a Puskás Akadémia is érdekelt a következő körben.

Fábián Bettina: Rohadt erős csaj vagyok! Betlehem Dávid: Még nincs vége!
Egyszerre boldogan és elszántan nyilatkozott két érmesünk a szingapúri vizes vb-n.