Még szerencse, hogy ez a franciák elleni vb-selejtező nem sokat számít, bár így sem kellemes kiállni úgy az olimpiai ezüstérmes otthonában, hogy a csapat éppen csak megérkezik a bemelegítésre, ráadásul pihenés nélkül. Ezért nagy szerencse, hogy ez a találkozó magyar szempontból nem számít, mert pénteken a portugálok legyőzésével már megszerezte a selejtezők harmadik körébe való továbbjutást jelentő harmadik helyet, azzal pedig, hogy Montenegró nyerni tudott Franciaország ellen, az is eldőlt, hogy másodikok nem lehetünk.
Számunkra jóval izgalmasabb volt az F csoport két mérkőzése, illetve annak a végső sorrendje, mert a magyar válogatott onnan kap három ellenfelet a harmadik körben, és egyáltalán nem közömbös, hogy melyik hány pontot hoz magával. A képlet a kezdések előtt roppant bonyolult volt, alakulhatott a helyzet számunkra kedvezően és balszerencsésen is.

Ami a saját meccsünket illeti, Ivkovics Sztojan nem vitte magával a fáradt Ferencz Csabát és Váradi Benedeket és a gerincműtétje után csak fokozatosan terhelhető Eilingsfeld Jánost sem. Bár a franciák korábban megnyerték a csoportot, és NBA-, valamint Euroliga-játékosaival esélyesebbek voltak, zsúfolásig megtelt a Vendéspace nevű multifunkcionális létesítmény ötezres sportcsarnoka az amúgy ötezres városban...
Sajnos a magyar válogatott átmentette a pocsék dobóformáját a pénteki, portugálok elleni meccsről. Támadásban így roppant nehéz dolgunk volt, mert a betörések megtörtek a magas és erős védőkön, a távoli kísérletek nem értek célba, így érthető volt, hogy az elő negyedben mindössze 11 pontig jutottunk el. A franciák sem brillíroztak a maguk 15 pontjával, ezt a különbséget a már említett fizikai fölénnyel alakították ki. A második játékrész már jobban sikerült az ellenfél térfelén: Vojvoda Dávid kétszer, Pongó Máté és Mikael Hopkins egyszer-egyszer betalált a triplavonal mögül, ám kimaradtak jó lehetőségek, a házigazdák pedig sok könnyű kosarat szereztek közvetlenül a palánk alól, és 39-25-ös vezetésükkel ért véget az elő félidő.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!